Belföld

Azt állítja a kétgyermekes japán anya meggyilkolásával gyanúsított ír férfi, hogy nem ő ölte meg a volt feleségét

Megtagadta a vallomást a gyanúsítotti kihallgatása során az a 43 éves ír férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolta a japán állampolgárságú feleségét Budapesten.

Értesüléseink szerint az emberöléssel gyanúsított férfi panaszt tett a gyanúsítás ellen, és azt mondta, hogy nem ő ölte meg a gyermekei anyját. Úgy tudjuk, hogy egy hétéves kislány és egy tízéves fiú maradt félárván a gyilkosság után, őket nevelőszülőknél helyezték el.

A rendőrök január 29-én kaptak bejelentést arról, hogy a Stollár Béla utcában lángol egy lakás. Az esetről a kétgyermekes anyuka volt férje tett bejelentést a rendőrségen. A tűzoltók perceken belül kiértek a helyszínre, és eloltották a lángokat. A nyitott ajtón jutottak be, és egy elszenesedett, női holttestet találtak a nappaliban. A bejelentő elmondta, hogy ő nem volt délelőtt a lakásban, ahol volt neje lakott két kiskorú gyermekükkel. Állítása szerint füst szivárgott ki az ajtó alatt, amikor a lakáshoz ért. Telefonon próbálta elérni a nőt, de nem sikerült.

A helyszínen a rendőrök és a katasztrófavédelem szakemberei alapos szemlét tartottak. A rendőrök nyomokat rögzítettek, tanúkat hallgattak ki és kamerafelvételeket elemeztek. Tanúként hallgatták ki az elhunyt asszony volt férjét is, akitől a vizsgálatok érdekében DNS-mintát vettek, s még az akkor viselt ruháit is lefoglalták.

A rendőrség tájékoztatása szerint a lakásban az erre kiképzett kutya nem jelezte égésgyorsító jelenlétét, a katasztrófavédelemmel közösen folytatott szemle elsődleges megállapításai szerint a lángok ágyban dohányzás miatt csaphattak fel. A barátai szerint viszont soha nem dohányzott a kétgyermekes édesanya, aki valósággal rettegett a volt férjétől.

A tűzvizsgálati eljárás továbbra is folyamatban van. Az elhunyton soron kívül, még aznap elvégzett hatósági boncolás először nem talált idegenkezűségre utaló jeleket.

A rendőrök tanúkat hallgattak ki, kamerafelvételeket elemeztek, de közlésük szerint minden bizonyíték arra utalt, hogy nem történt bűncselekmény.

Kihallgatták a férjet, és kamerakutatást végeztek. Ellenőrizték a lépcsőházi kameraképeket, és itt állapították meg, hogy az elhunyt nő kisfia a tűz napján reggel elment rollerrel, később pedig a volt férj taxival elvitte uszodába a kislányát. Az ír férfi azt állította, hogy azt követően vissza sem tért a házba, miután uszodába vitte a kislányukat.

Ezt követően a férj elment egy belvárosi kávézóba, majd egy edzőterembe, majd visszatért a volt feleségéhez, ekkor észlelte a tüzet.

Az ír férfi azt mondta, hogy 25 évvel ezelőtt ismerkedett meg a japán nővel az Egyesült Államokban. 2002-ben házasodtak össze, és azóta több országban is éltek. Tizenkét évvel ezelőtt költöztek Magyarországra. Öt évvel ezelőtt azonban megromlott a kapcsolatuk, és a férfi Hollandiába költözött.

2023-ban váltak el egymástól, de a férfi havonta járt Budapestre, hogy a gyerekekkel legyen néhány napig. A lakás az ír férfi szüleinek a tulajdonában volt. Amikor a volt férj Budapesten volt, akkor ő is a Stoller utcai lakásban lakott.

Az ügyben fordulat február 3-án következett be, amikor arra vonatkozó gyanú merült fel, hogy a volt férj, miután reggel a gyerekekkel együtt elhagyta a lakást, valahol átöltözött, és magát kámzsával és sisakkal álcázva visszatér a helyszínre. A lakásban megölte a nőt, távozott, majd újra átöltözve tért megint vissza, amikor hívta a 112-t.

A február 3-án elvégzett igazságügyi orvosszakértői boncolás teljesen mást állapított meg, mint a korábbi orvosszakértői vélemény. Dulakodásra és bántalmazásra utaló nyomokat talált a japán nőn. A rendőrség ezt követően emberölés gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. A TEK-esek egy Ferenc körúti társasházban fogták el az ír férfit, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A férfi elfogásáról készült videót ide kattintva nézheti meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik