„Fejbe kólintott minket a tavaly júniusi választás” – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV és az Index közös podcastjában. A DK elnöke arról is beszélt, hogy felmerült benne a visszavonulás, de úgy gondolja, helyesen tette, hogy maradt a politikában.
A 2026-os országgyűlési választásra ráfordulva elmondta: egyetért Magyar Péterrel abban, hogy az ellenzéknek egyetlen jelöltet kell a miniszterelnöki pozícióért indítania. Gyurcsány tudomásul veszi, hogy a Tisza elnöke nem akar koordinálni a többi ellenzéki párttal, de a DK-nak, ahogy az a demokraták között szokás, ennek ellenére az együttműködésre kell törekednie. Ha mégsem jutnak eredményre, a DK önállóan fog indulni. „Ha valaki ellenzékben egypártrendszerre törekszik, akkor vajon mit csinálna, ha hatalma van? Attól tartok, hogy ott is leginkább azt gondolná, hogy mindig csak neki van igaza” – mondta Gyurcsány, aki visszautasította azokat a vádakat, hogy a DK-t a Tiszát használná fel a fennmaradása érdekében. Mint mondta,
mindig lesznek ellenzékiek, akik nem hajlandóak a Tiszára szavazni, mert például azt mondják: soha nem fogok olyan pártra szavazni, amelyik nem beszél egyenesen arról, hogy Oroszország gyilkos háborút folytat Ukrajnával szemben.
Az ellenzékiek gyurcsányozásával kapcsolatban elmondta, hogy nem Gyurcsány és a DK tette tönkre az országot, hanem Orbán. A pártelnök szerint nem Gyurcsánnyal kell foglalkozni, hiszen immár tizenhatodik éve ellenzék politizál. Személye démonizálásával Orbán nem csak a saját táborát tette Gyurcsány-gyűlölővé, hanem az ellenzéket is megosztotta: „Már Márki-Zay Péter is egyszerre akarta legyőzni a kormányt is, meg az ellenzéket is, sőt, ki is állt szegény az előválasztás éjszakáján, hogy legyőzte az ellenzéket. Ezek után csodálkozunk, hogy az ellenzék nem tudta megverni Orbánt.”