Nagyon sok pénzébe fájt egy Győr-Moson-Sopron vármegyei férfinek az, hogy rákattintott egy neki küldött ismeretlen linkre. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a magát banki alkalmazottnak kiadó csaló 18 millió forintot emelt le a férfi számlájáról
Azt írták, hogy még mindig több olyan bűncselekményről érkezik bejelentés, amikor a tettesek az áldozataik pénzintézeti adatainak felhasználásával – többnyire távoli elérhetőséget biztosító (AnyDesk) program letöltetésével – nagyobb összegeket utalnak el a bankszámlájukról.
Kiemelték, hogy ismeretlentől érkező telefonos felkérésre soha ne utaljon senki pénzt a számlájáról, illetve ne hagyjon jóvá semmilyen SMS-ben kapott felkérést vagy internetes linket! Ha nem akar áldozattá válni, akkor fogadja meg a rendőrség tanácsait:
- A csalók megtévesztő telefonhívásokkal, e-mailekkel és közösségi oldalakon keresztül küldött üzenetekkel próbálnak hozzájutni a felhasználók adataihoz.
Bankszámla- és kártyaadataikat semmilyen körülmények között ne adja ki idegeneknek! - Belépési jelszavát és a kártya hátoldalán található CVC-kódot a hivatalos ügyintézés során nem kérik, ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy ezek ismeretében illetéktelenek online tranzakciókat hajthatnak végre a bankkártya fizikai jelenléte nélkül is.
- Soha ne adja meg banki adatait egy idegen forrásból származó linkre kattintva!
- Ne utaljon pénzt telefonon érkező kérésre! Egy bank sosem kér ilyet.
- Fontos, hogy banki alkalmazottak telefonon sem kérik ügyfeleiket különféle programok számítógépes telepítésére!
- Soha ne telepítsen mások kérésére programot számítógépére vagy telefonjára! A csalók sokszor vírusvédelmi megoldásnak beállítva, álcázva próbálják rávenni áldozatukat arra, hogy visszaéléshez használható programot telepítsenek.