Belföld

Három és fél évet kértek a férfire, aki megalázta és elcsúfította a beteg anyját

Vádat emelt a Nagykátai Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki megalázta és bántalmazta a beteg anyját a börtönből való szabadulása után.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy három és fél év börtönbüntetést és négy év közügyektől eltiltást kértek a férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A vádirat szerint a mozgásában erősen korlátozott tápiószentmártoni asszony megengedte a fiának, hogy hozzá költözzön. Miután a férfi beköltözött rendszeresen szidalmazta az anyját, és azt is számon kérte a nőn, hogy amikor ő korábban börtönben volt miért nem küldött neki pénzt és csomagot.

Ezen az elkövető úgy felhergelte magát, hogy a szidalmazás mellett bántalmazni is kezdte beteg édesanyját.  Megpofozta és kisebb tárgyakat vágott hozzá, majd hajnyíróval és ollóval is belenyírt a hajába.

Amikor a férfi felhagyott s cselekményével, akkor az asszony kiment a szobából és segítséget kért telefonon. Ezt meglátva a férfi egy kalapáccsal összetörte a készüléket, majd magához vett egy konyhakést és azt kezdte kiabálni, hogy anyjával és magával is végez.

Ezután hanyatt döntötte az anyját az ágyán és megvágta jobb karját, majd saját nyakához tartotta a kést és azon ugyan végighúzta, de csak megkarcolta magát. Majd ismét hanyatt döntötte az áldozatát és rákiáltott, hogy most megöli, ezzel egyidejűleg hátának jobb oldalán egyszer megvágta és utána távozott a szobából. A legalább egy órán át elhúzódó bántalmazás során az asszony könnyű sérüléseket szenvedett.

Az ügyész elmondta még, hogy a férfi tagadta a bűnösségét a nyomozati szakban.  Az ügyészség három és fél év szabadságvesztést kért a férfire aljas indokból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett minősülő súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik