Kocsiba kényszerített és elrabolt egy négyfős banda három férfit és egy nőt a drogtartozása miatt. Értesüléseink szerint a felnőttkorú nőt meg is erőszakolta az egyik elkövető.
Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy nyolc és és tizenhárom év közötti fegyházbüntetést kértek a vádlottakra.
A vádirat szerint e terheltek tavaly január 30-án, hajnalban megjelentek a sértetteknél egy csongrádi házban. Egyikük egy farúddal többször is fejbe vágta, és bántalmazta az ott lévő négy személyt. Másikuk késsel a kezében, mindvégig ordibálva fenyegette, testszerte ütötte-rúgta az egyik férfit, miközben további két társuk a kijáratot állta el.
Miután a lakók feladták a védekezést, a telefonjaikat is elvették tőlük, hogy ne tudjanak segítséget hívni. Ezután kezeiket kábelekkel összekötötték, majd kocsikba kényszerítve elvitték őket egy faluba, ahol azt követelték tőlük, hogy autóikat írassák át a nevükre. A bűncselekménynek reggel nyolckor, a rendőri közbelépés vetett csak véget.
Az áldozatok nyolc napon gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Az ügyészség úgy fogalmazott, hogy a nő sérelmére egy vádlott szexuális bűncselekményt is elkövetett. A főügyészség valamennyi vádlottat társtettességben, felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntettével vádolja, az erőszaktevő terheltet emellett szexuális erőszak bűntettével is vádolja.