Belföld

Kiakadt az OBH-elnök a Kúria elnökének újévi köszöntőjén

Adrián Zoltán / 24.hu
Senyei György OBH elnök
Adrián Zoltán / 24.hu
Senyei György OBH elnök

Szokatlanul éles hangon kelt ki Varga Zs. András Kúria-elnök újévi köszöntője miatt az igazságszolgáltatás csúcsszervének, az Országos Bírósági Hivatalnak vezetője, Senyei György. Varga Zs. ugyanis levelében burkoltan megfenyegette azokat a bírókat, akik aggályaikat fejezték ki az Igazságügyi Minisztérium által javasolt és az Országos Bírói Tanács által elfogadott igazságügyi reformcsomaggal kapcsolatosan.

A levél az igazságszolgáltatás rendszerének szervezeti normáitól, etikai elveitől és hivatali kultúrájától úgy tartalmában, mind stílusában teljes mértékben idegen. A bírák – a jogszabályok keretei között és azoknak megfelelő formában – a bíróságok igazgatásával kapcsolatosan szabadon véleményt nyilváníthatnak. Emiatt tehát bármely – akár burkolt formában is –, kilátásba helyezett szankció alkalmazása jogkorlátozásnak minősülhet. A bírósági szervezet előtt álló változások a rendszer minden szereplőjétől megkövetelik a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést a közbizalom és a zavartalan működés fenntartása érdekében

írta az OBH-elnök.

A bírósági oldal egysége év végén bomlott fel, amikor kiderült, hogy hiába léptek fel egységesen a bírósági szervezetek, a Kúrián dolgozó bírák jóval nagyobb méretékű illetményemelésben részesülnek most januártól, mint az alacsonyabb szinteken dolgozó kollégájuk, ami jelentős bérfeszültségeket okoz körükben.

Kapcsolódó
A bírótársaikkal szemben milliós fizetésemelést kapnak a kúriai bírák
Bár a bírák azt kérték, hogy csökkenjen a bérkülönbség a Kúria és az alsóbb fokú bíróságok között, a kormányzat tovább fokozta azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik