Nem kapták meg az év végi többletjuttatásként beígért pénzüket az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) dolgozói – írja a Telex az árvízi védekezésben fontos szerepet játszó állami szervezet dolgozóira hivatkozva.
A lap szerint az OVF-en belül először pletykaként kezdett terjedni, hogy a dolgozók bruttó 350 ezer, azaz nettó 230 ezer forint év végi prémiumot kapnak. December 13-án állítólag ki is írták a 350 ezer forintot a bérjegyzékben, négy nappal később azonban a bérjegyzékben már nyoma sem volt a prémiumnak – írták. A dolgozók csalódottak, úgy érzik, átverték őket – mondta lapnak az egyikük.
A dolgozók abban bíznak, hogy az idénre beígért harminc százalékos béremelést majd megkapják – írták.
A lap megkereste az OVF-et, hogy megtudják, mi lett az állítólagos év végi pénzzel és az idénre beígért béremeléssel. Bár a jutalomra vonatkozó kérdésükre nem válaszoltak, az OVF azt írta, hogy „a vízügyi ágazatban dolgozók anyagi megbecsülése érdekében” idén átlagosan harminc százalékkal nő a vízügyi igazgatóságok, illetve az OVF bértömege, majd 2026-tól újabb tizenkettő, 2027-től pedig további tíz százalékkal emelkedik a dolgozók bére.
Az OVF emlékeztetett arra, hogy a szeptemberi árvíz elleni védekezésben való részvétel elismeréseként számos vízügyi szakember részesült a kormány által nyújtott egyszeri pénzügyi jutalomban.
Tavaly szeptemberben a Duna vízgyűjtő területén a közép-kelet-európai térséget jelentős árhullám sújtotta, ami Magyarországot sem kerülte el. Bár az árvíz 50 centiméterrel alacsonyabban tetőzött, mint a 2013-as, hasonló árvíz idején, az árhullám a szokásosnál hosszabban elhúzódott, így a védekezés igénybe vette az árvízvédelemben résztvevőket, az állami alkalmazottakon túl az önkénteseket is.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ ezek után novemberben bejelentette, hogy több mint tízezer állami alkalmazott kap jutalmat a szeptemberi árvíz idején végzett munkájáért. A kormány döntésének megfelelően nettó 200 ezer forint jutalomban részesültek az árvíz elleni védekezésben az egyes helyszíneken közvetlenül részt vevő, illetve azt irányító állami alkalmazottak, ám ebből a pénzből a védekezésben nem közvetlenül résztvevők nem részesültek.
A vízügyi dolgozók siralmasnak mondható bérviszonyaira tekintettel a kormány szintén novemberben jelentette be, hogy január elsejével átlagosan harminc százalékos béremelésben részesülnek a vízügyi terület dolgozói.