Belföld

Szöges gumiabroncsokkal furikázott egy autós: azonnal elvették a forgalmiját a rendőrök

Szögekkel kivert abroncsokkal közlekedett egy autós vasárnap este, Miskolcon, a hollóstetői üdülőtelepnél. A rendőrök szabálysértési eljárást indítottak a sofőr ellen és elvették a jármű forgalmiját.

A délutáni havazás miatt tartottak ellenőrzést vasárnap a rendőrök Miskolc bükki útszakaszain – írja a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség Facebook-bejegyzésére hivatkozva a 444.

A rendőrség beszámolója szerint az autónak, amelyik „a hollóstetői üdülőtelepnél szántotta havat, már a menethangja is felettébb érdekes volt”. A sofőr azt mondta, csak ki akarta próbálni a szöges abroncsokat, ám mivel ezek használata Magyarországon illegális, a rendőrök szabálysértési eljárást indítottak és a helyszínen bevonták az autó forgalmiját, illetve ideiglenesen kivonták a járművet a forgalomból.

A 444 megjegyzi: az egyik hozzászóló felvetette, a szöges abroncsokkal felszerelt autó még mindig sokkal biztonságosabb, mint egy nyári gumikkal felszerelt autó, utóbbi pedig nem tiltott. Válaszában a rendőrség kiemelte: „Nekünk nem a jogszabály értelmezése a feladatunk, hanem a betartatása, ha tilos nincs mérlegelési lehetősége a rendőrnek, és a jogalkotók sem mi vagyunk!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik