Belföld

Halálos tűzeset Szegeden, ez már a harmadik idén

Hétfő késő este kigyulladt egy tizenöt négyzetméteres melléképület Szegeden, a Negyvennyolcas utcában. Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő helyettese a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy egy ember tartózkodott az ingatlanban.

A tűzoltók megakadályozták a lángok továbbterjedését és az épületben megtalálták annak lakóját, de az életét már nem lehetett megmenteni.  A lakástüzek főbb kiváltó okai között a nyílt láng használata, a meghibásodott fűtőeszközök, az elektromos zárlat és a dohányzás szerepel kiemelt helyen.

A kisebb tüzek még porral oltó készülékkel megfékezhetők, ezért célszerű ilyen oltóberendezést készenlétben tartani, valamint füstérzékelőt telepíteni. Idén már három áldozatot követelt lakástűz, az újév első napján Törökbálinton, másnap Szászbereken vesztette életét egy-egy ember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik