Belföld

Autó után kötöttek, majd több mint fél kilométeren át húztak egy kutyát Jánoshalmán

Szombat délelőtt érkezett bejelentés a jánoshalmi rendőrségre arról, hogy egy német juhász kutyát valaki az autójához kötött, majd úgy vonszolt, írja a baon.hu. A brutális állatkínzás nyomai a városszéli erdőben több mint fél kilométer hosszan látszódtak.

A lap úgy tudja, hogy a bejelentő a keréknyomokat követte, mert jól láthatóan a jármű valamit húzott maga után, majd mintegy hatszáz méterre talált rá a vérző fejű élő kutyára egy fához kikötve.

A rendőrök mellett a Kelebiai Kutyamentő Alapítvány munkatársai is a helyszínre siettek, a kiérkező helyi állatorvos pedig megvizsgálta az állatot.

A kutya a fején is megsérült, az egyik oldalán tele volt horzsolásos sérülésekkel, illetve vérzett a szeme és a szája.

Az elsődleges állatorvosi vizsgálat során kiderült, hogy óriási szerencséje volt: nem tört el semmije, belső sérülései sem keletkeztek. Az állatorvosi szakvélemény szerint a kutya életben maradása csak a szerencsének köszönhető, az elszenvedett többi sérülés és sokk miatt pedig iszonyatos szenvedésen mehetett keresztül.

A német juhász jelenleg a Kelebiai Kutyamentő Alapítvány gondozásában van, amíg felépül. A lap úgy tudja, hogy a bejelentés után elsőként a helyszínre érkező jánoshalmi önkormányzati közbiztonsági referens jelezte, hogy amint lehet, szeretné örökbe fogadni a kutyát.

Frissítünk!

A rendőrség az esettel kapcsolatban azt közölte, hogy azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki a kutyát vonszoló sofőrt. Az eljárás során kiderült, hogy a helyi férfi a saját kutyáját kötötte a kocsija mögé, mert haragudott az állatra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik