Belföld

Karácsony elmagyarázta, hogy jutottak közös nevezőre a Tiszával

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Egyszer azt mondta rám egy politikustársam, hogy a kompromisszumok robotosa vagyok

– így értékelte a Magyar Hangnak adott villáminterjújában Karácsony Gergely azt a tényt, hogy sikerült a Tiszával megállapodnia, és így már decemberben átment a 2025. évi fővárosi költségvetés. 

Karácsony Gergely a megállapodás mikéntjéről úgy fogalmazott: „nyilván az elmúlt napok egyeztetései alapján összeállt egy olyan konstrukció, ami a közgyűlés többségét érintő frakciók számára elfogadható volt.” Szerinte bár a Magyar Kétfarkú Kutya Párt végül nem volt jelen a szavazásnál, de ők is támogatták ezt, hiszen az ő módosításaik bekerültek ebbe a javaslatba.

Ami a szervezeti és működési szabályzatot (szmsz) illeti, ott a főpolgármester szerint korábban egy vitás kérdés volt a Tiszával: a cégvezetők kinevezésével kapcsolatos főpolgármesteri jogkör. Ez viszont okafogyottá vált azáltal, hogy a cégek alapító okiratait módosították, mert megszüntették az igazgatótanácsokat. Így tehát ez mindenképpen közgyűlési hatáskörré vált, ezért az szmsz kapcsán a vita értelmetlen lett.

Én meg úgy voltam vele, hogyha nincs közöttünk véleménykülönbség, akkor akár lehetne új szmsz is, nekem a költségvetés volt fontos, illetve szerintem a városnak az a fontos. Ehhez kellett olyan kompromisszumokat kötni, amik valójában nem kerülnek politikai értelemben semmibe, hiszen nincs közöttünk már vita. Ezért ezt most megléptük. Kétségtelen, hogy jobb lett volna ezt más formában lejátszani

– fejtette ki. Ezzel arra utalt Karácsony, hogy a fővárosi képviselők jelentős része szerdán szembesült azzal, hogy végülis lesz szmsz-módosítás is, az erről szóló előterjesztést a helyszínen osztották ki nekik papíron.

Arra a kérdésre, most, hogy közeledés volt a Tiszával, lehet-e előrelépés a főpolgármester-helyettesek ügyében, Karácsony úgy felel? ha a Tisza nem vizsgálja felül azt az álláspontját, hogy csak és kizárólag Vitézy Dávidot tudja elfogadni, addig szerinte ez a helyzet nem fog megváltozni. Egyébként úgy látja, nemcsak ő ragaszkodik Kiss Ambrushoz, hanem azok a képviselők is, akiknek a szavazatán ez múlik.

Karácsony Gergely zárásként a helyzetet úgy összegezte:

van költségvetésünk, van szmsz-ünk. Láthatóan van egy olyan tanulási folyamat, amiben a rutinos képviselők tanulják ezt a fajta kicsit szétszórtabb, politizálósabb és a záróizmokat erősen megedző működésmódot. Az új képviselők nyilván tanulják a közgyűlésnek a működését, és tanulják azt a felelősséget, amivel ez jár. Hogy ez aztán érdemben új helyzetet teremt-e vagy sem, például a főpolgármester-helyettesek ügyében el tudunk-e mozdulni, azzal kicsit szkeptikus vagyok, de tényleg legyen az a legnagyobb bajunk, hogy nincs helyettes, mert ennél sajnos nagyobb problémáink vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik