Belföld

Orbán Ráhel tíz éve jelentette be, hogy saját lábára állt, azóta erősen megcombosodott a család

orbán viktor / facebook
orbán viktor / facebook

Orbán Ráhel tíz éve üzent nyilvánosan azoknak, akik szerinte rajta keresztül igyekeztek támadni a miniszterelnököt a feltűnően nagy kiadásai miatt, hogy kár a gőzért, mert ő és férje saját lábra álltak.

Olvasom, hogy ellenzéki pártok és politikusok rajtam keresztül intéztek támadást Édesapám, Magyarország miniszterelnöke ellen

– írta Orbán Ráhel 2014. december 18-án Svájcból az egyik első nyilvánosságnak szánt Facebook-bejegyzésében.

Azt írta, hogy immár 25 éves, és férjével önálló családjuk van, saját lábukon állnak, saját erejükből boldogulnak és a saját életüket élik.

A miniszterelnök lányának megszólalását közvetlenül egy DK-s akció váltotta ki. Az ellenzéki párt vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Orbán Viktorral szemben, aki szerintük teljes éves fizetésénél is többet költött lánya svájci taníttatására. Előtte a Hvg írta meg, hogy Orbán Ráhel tandíja a lausanne-i vendéglátó-ipari főiskolán évi 80 ezer svájci frankba, azaz több mint 20 millió forintba került. Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt akkori szóvivője azt állította, hogy Orbán vagyonnyilatkozatai „minden részletükben biztosan nem fedik a valóságot”, hiszen vagyona úgy nőtt évről évre, hogy azt „fizetésének mértéke soha nem igazolta”.

Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István azóta tényleg saját lábra álltak, és ma már nem lenne gond egy 20 milliós tandíj kifizetésével.

Tiborcz István 2019-ben felkerült a száz leggazdagabb listájára, azóta pedig megtriplázódott a vagyona, legutóbb már a 19. helyre rangsorolták, miután 2023-ra már bekerült a százmilliárdosok klubjába. A család érdekkörébe tartozik többek között egy bank, számos tőkealap és ott van a BDPST Group is, amelyben Orbán Ráhel saját céggel részesedik.

A miniszterelnök lánya az utóbbi időben leginkább a család ingatlanjainak ékkövével foglalkozik nyilvános posztjaiban, és házi influenszerként reklámozza a Vörösmaty tér mellett megnyitott Dorottya Hotelt. A családi vállalkozás nemrég kezdte meg a Gellért Szálló átalakítását, a legfrissebb szerzeményről pedig kedden adtak hírt, megszerezték a MTV egykori székházát a Szabadság téren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik