A kormány tervei szerint 2025-ben befejeződhet a Budapest–Belgrád vasútvonal építése. A fővároson kívüli szakaszon már az utolsó sínszálat is lefektették, vagyis a vágányépítési munkálatok Budapesten kívül lényegében lezárultak – éppen emiatt tartanak attól Dunaharasztiban, hogy a hatályos kormányhatározatban jelenleg is a támogatott fejlesztések között szereplő gyalogos-kerékpáros aluljárót mégsem építik meg a településen.
Belföld
Budapest–Belgrád vasút: Dunaharasztiban kérik a beígért aluljárót, aminek egyelőre se híre, se hamva
24.hu
24.hu
Noha jelenleg is a támogatott fejlesztések között szerepel, a Budapest–Belgrád vasútvonal dunaharaszti szakaszán egyelőre nem épült meg egy gyalogos-kerékpáros aluljáró. A helyiek aggódnak, mert a kijelölt helyszínen már elkezdődött a zajvédő fal építése is, ám a beruházó még az önkormányzatot sem tájékoztatja a projekttel kapcsolatos terveiről. Közben másfél kilométerrel távolabb megépítettek egy másik aluljárót, amire viszont nem igazán volt helyi igény.
Ajánlott videó
- 14:19 Az ország több mint fele biciklizik, mégis alig használjuk közlekedésre a kerékpárt
- 14:04 Szolnoki családi ház lett az év legszebb homlokzata – kihirdették a Baumit Év Homlokzata 2025 díjait
- 13:57 Meghalt Jimmy Cliff, a ska és a reggae egyik legnagyobb alakja
- 13:52 Eltűnt a hétvégén három borsodi fiú
- 13:52 Februártól szigorúan csak beutazási engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába
- 13:39 Olyan eredményt kaptak a tudósok, amiről mindenki azt hitte, lehetetlen
- 13:29 Magyar megköszöni Cser-Palkovicsnak, ha a fideszes verőembereknek szól az adventi időszak jelentéséről
- 13:28 Tüntetés lesz az MVM ellen a "horribilis" számlák miatt Budapesten
- 13:25 A Kúria elnöke megdöbbent, szerinte az igazságszolgáltatás egyre jobban sodródik a politikába
- 13:21 Rubint Réka: Írogatják, hogy menjek el kapálni, hát kapáltam eleget gyerekkoromban, nem büdös a munka
- 13:21 Vasvillával és késsel támadtak egy hétéves unokájával sétáló nagymamára
- 13:17 Pikó András: Ötszáznál is több parkolóhely tűnhet el a Magyar Rádió helyén születő Pázmány-kampusz miatt
- 13:14 Van mit eltanulnunk a barátpapagájoktól a barátkozás terén
- 13:11 A választás szabadságát hangsúlyozza új kampányában a SodaStream
- 12:46 Meghalt Hámori Jenő, olimpiai bajnok kardvívó
- 10:18 Egy pár éveken keresztül éheztette és szexuálisan is bántalmazta hat gyereküket
- 04:40 A szex elképesztő hatására figyeltek fel a kutatók
- 08:53 „El tudnám viselni, ha soha többé nem szerepelnék” – mivel foglalkozott Jáksó László évekig, mielőtt a TV2-höz szerződött?
- 05:12 Jáksó László a TV2-höz igazolt, saját műsort kap
- 12:32 Válasz Online: orosz beavatkozás állhat a hatalmas gázpiaci áfacsalás mögött
- 08:57 Először látták élve ezt a rejtélyes tengeri ragadozót
- 09:45 Ne kattintson, ha ilyen üzenetet kap: a Facebook-fiókját akarják ellopni
- 06:29 Hiába a per, nem áll le Rogánék levelezése
- 07:32 Meghalt Wass Huba
- 11:19 Ez az egyik legkapósabb kütyü itthon az idei Black Fridayen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
