S. Attila terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt 2 év 8 hónap börtönt kapott nem jogerősen a bíróságtól. A férfit azért ítélték el, mert Orbán Viktor és Csák János volt kulturális és innovációs miniszter egyik kihelyezett kormányülést hirdető Facebook-posztja alá azt kommentelte korábban, hogy „holnap megyek előre megfontolt szándékkal kormányülést robbantani Sopronbálfalvára!!! A rend-száma: RFV-237 www.emberikomédia.hu Attila hun koronázatlan király”.
S. az eljárás során azt állította, hogy Attila fejedelem – általa valószínűsített – nyughelyére utalt, majd amellett is érvelt, hogy a „kormányülés” alatt autója vezetőülését értette, csak lehagyta az idézőjelet, amikor írta a kommentet – írja a Telex tudósítása.
A bíróság az autó ülésére vonatkozó védekezést azonban nem vette komolyan. Egyebek mellett dr. Bóka Tibor bíró az ítélethirdetés indoklásában feltette a kérdést, hogy ehhez miért kellett volna az ország nagy részének korábban ismeretlen Sopronbánfalvára utazni, ahol akkor köztudottan kormányülést tartottak. A bíró azt is megjegyezte, hogy ő még sosem hallotta, hogy a vezetőülést valaki „kormányülésnek” hívta volna.
Bóka azt mondta, nem az a fontos, hogy valakinek a fenyegetése ténylegesen milyen mértékű riadalmat okoz, hanem az, hogy a kijelentés alkalmas-e a félelemkeltésre. A bíró szerint az is mellékes a vádbeli cselekmény megítélése szempontjából, hogy az illetőnél a házkutatás során nem találtak robbanószert vagy más hasonló eszközt. „Ha találtak volna, akkor már egy sokkal súlyosabb bűncselekményről kellene beszélni” – tette hozzá.