Belföld

Tömegbaleset az M6-oson, lezárták a sztrádát

Baleset miatt megállították a forgalmat az M6-os autópályán Budapest felé a szebényi pihenőhely után, a 176-os kilométernél. A rendőrség tájékoztatása szerint legalább öten megsérültek a 14 gépjárművet érintő balesetsorozatban.

Szántó Valentin, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte: a balesetek során tizenhárom személyautó és egy tehergépjármű károsodott, a helyszínelés eddigi adatai szerint öt ember sérült meg. A sajtóreferens arra kérte a közlekedőket, ha tehetik, Budapest irányába ne hajtsanak fel az M6-os, illetve M60-as sztrádaszakaszra Baranyából; a balesetekkel érintett szakasz előtt amúgy is alsóbbrendű utakra terelik a forgalmat.

A katasztrófavédelem korábbi közlése szerint három helyszínen történt baleset az M6-os autópálya 175-ös és 176-os kilométere között: az első helyszínen öt, a másodiknál és a harmadiknál négy-négy gépjármű ütközött össze. A balesethez több mentőautó érkezett. A tűzoltók melegedőbuszt is kértek a helyszínre – tették hozzá.

Frissítés: a vg.hu közben újabb részleteket osztott meg a balesetről. Azt írják, a sérültek közt van gerincsérült is, és valakit újra kellett éleszteni.

Az egyik balesetben részt vevő azt mesélte kollégánknak, hogy volt olyan autós is, aki az első ütközők mellett simán elhaladt, megállás nélkül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik