Csaknem 150 olyan autót semmisítettek meg eddig az idén Magyarországon, melyeket a déli határ mellett hagytak hátra feltételezhetően embercsempészek – tudta meg a 24.hu.
Orbán Viktor még tavaly novemberben határozott úgy, hogy el kell szállítani az elhagyott járműveket. A rendelet szerint az illetékes kormányhivatal a jármű alvázszámát közzéteszi a honlapján, és amennyiben a tulajdonos vagy az üzembentartó három hónapon belül nem jelentkezik, gondoskodik az árverés útján történő értékesítésről vagy a más módon történő hasznosításról.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal honlapján elérhető, legutóbb több mint két hónapja, augusztus 21-én frissített lista szerint eddig 152 roncsautót szállítottak el, és – mint azt lapunk megkeresésére elárulták – ezek
A kormányhivatal az embercsempészek által hátrahagyott autóroncsok begyűjtését követő 3 hónapos határidő letelte után a roncsok értékének meghatározására igazságügyi szakértő igénybevételéről döntött, ez szeptember közepéig 148 jármű esetében történt meg.
Mint írták: 116 gépjármű a szakértői vélemény alapján nem rendelkezett forgalmi értékkel, ezek megsemmisítése a hulladékgazdálkodási jogszabályoknak megfelelően megtörtént. A fennmaradó 32 jármű hirdetményét pedig közzétették a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal weboldalán.
A hirdetmény mindössze két hétig élt a honlapon, de már akkor látszott, hogy nem lesz nagy üzlet belőle, a megvásárlásra felkínált gépjárműveknek ténylegesen csak az alkatrészeit lehetett volna hasznosítani. Nem is kértek értük sokat, jellemzően néhány tízezer és pár száz ezer forint között mozgott az áruk.
De így sem kellettek senkinek. A hivatal a 24.hu-nak azt írta:
a meghirdetett gépjárművekre az ajánlattételre nyitva álló időszakban nem érkezett vételi ajánlat, így a hirdetményben szereplő járművek megsemmisítésre történő átadása a hulladékgazdálkodási jogszabályoknak megfelelően megtörtént.
A probléma egyébként nem szűnt meg, nyár végi beszámolók szerint ismét gyűlnek az embercsempészek által hátrahagyott autók Ásotthalom környékén, a mezőőrök jelenleg csaknem tucatnyi üres járművet tartanak nyilván. Ezeket viszont a kormányhivatal akkor nem tudta elszállíttatni, mert a pénz ugyan megvolt rá, de a feladatra új közbeszerzési eljárást kellett kiírniuk.