Belföld

Tetűzött, polipozott, és otthagyta a győztes ellenzéki csapatot az érdi LMP-s, akiből nem lett újra alpolgármester

tetlakors.hu
tetlakors.hu

Megpuccsoltak

– ez a véleménye Tetlák Örsnek, az LMP érdi politikusának arról, hogy addigi csapattársai, a Szövetség Érdért frakció tagjai nem támogatták, hogy újabb öt évre őt nevezzék ki a város egyik alpolgármesterének. A frakciótól Csőzik László ellenzéki polgármester kért előzetes bizalmi szavazást a helyettesek jelöléséről, a képviselőcsoport pedig mást választott. Tetlák a szavazás után kilépett az egyesületből, és immáron független képviselőként ül a város önkormányzatában.

A június 9-ei választáson a frissen alapított Szövetség Érdért Egyesület indult jelölőszervezetként a Fidesszel szemben, ennek a szervezetnek a színeiben indultak azok a helyi politikusok is, akik korábban az ellenzéki pártok tagjai voltak. A csapat mind a 12 választó kerületben győzött, Csőzik pedig 61-32 arányban verte a Fidesz által támogatott jelöltet, Kardosné Gyurkó Katalint.

Lapunk információi szerint Csőzik az új ciklus kezdete előtt megkérdezte frakcióját, hogy továbbra is kiállnak-e a két korábbi alpolgármester mellett. Szűcs Gábort egyhangúlag támogatták, Tetlák helyett azonban az újonnan bekerült Harmat Ákost szavazta meg a többség. A bizalmi szavazást kétszer is megtartották, és mindkétszer ugyanaz az eredmény született. Csőzik az eredménynek megfelelően Szűcsöt és Harmatot terjesztette be a tisztségre, és azóta a testület hivatalosan is megválasztotta őket.

Tetlák viszont a bizalmi szavazás után egy emailt küldött körbe az önkormányzatban, melyben azt állította, hogy az új csapat „tetű módon” járt el, és „megfosztották a lehetőségtől, hogy alpolgármesterként folytathassa a munkát”. A Facebook-oldalán pedig a tájékoztatta, hogy kilép a Szövetség Érdért Egyesületből, és nem lesz tagja az új frakciónak sem.

Alpolgármesteri munkámért is vállalom a felelősséget, eddig ezt a polgármester is sokra értékelte. Úgy látszik, itt más szempontok kerültek előtérbe: tort ül a vörös polip

– írta az LMP-s politikus. A kifejezés onnan lehet ismerős, hogy az önkormányzati kampány hajrájában az ellenzéki párt társelnöke, Ungár Péter használta, amikor a Telex áprilisi választási műsorában azt kérdezték tőle, a fővárosban ki a főnök, Karácsony Gergely vagy Gyurcsány Ferenc, mire azt mondta, hogy „egy vörös színű polip uralja a Városházát”.

Tetlák Örs kérdésünkre közölte: bejegyzésében az eljárást minősített ugyan, és ezen meg lehet sértődni, de szerinte „abszolút vállalható vélemény volt”, és csupán elmondta, amit gondol. Megfogalmazása szerint puccsnak érzékeli a történteket, amit jól előkészítettek, és annyiban hibáztathatja magát, hogy nem vetődött fel benne időben, hogy ez megtörténhet.

Tetláknak ugyanakkor nem rendült meg a bizalma pártjában, amelyből az utóbbi időben sorban távoztak az ismertebb politikusok. Legutóbb Csárdi Antal országgyűlési képviselő hagyta ott az LMP-t, mert – mint fogalmazott – bizonyítékot látott arra, hogy a pártelnök titokban együttműködött a Fidesszel Vitézy Dávid főpolgármesteri kampányában. Tetlák, akit Érden számos konfrontációt vállalt a kormánypártok helyi képviselőivel, kijelentette, Csárdi nem tudta meggyőzni.

Überlojális típus vagyok

– mondta, hozzátéve, hogy ő egy zöldpártba lépett be, és az LMP-nél zöldebb szervezet ma sincs a hazai kínálatban.

A lojalitása ellenére Tetlák az elmúlt hónapokban feladta LMP-s elnökségi tagságát is. Erről azt mondta, a választás után önként mondott le a pozícióról, mert az LMP nem hozta azokat az eredményeket, amelyekre számított, és ez „nagyon rosszul nézett ki”. Az érdi képviselő jelenleg az LMP külügyi kabinetjét vezeti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik