Belföld

A fideszesek harmada nem tartja elfogadhatónak Orbán Balázs 1956-ra vonatkozó szavait

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A megkérdezettek 61 százaléka hallott arról, hogy Orbán Balázs egy beszélgetésben úgy fogalmazott: „Pont ’56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát”. A Publicus Intézetnek a Népszava megbízásából készített reprezentatív kutatásából kiderül az is, hogy a kormánypárti szavazóknak csak 44 százaléka hallott arról, hogy a politikai igazgató szerint Magyarország Ukrajna helyében nem védekezne egy orosz katonai agresszióval szemben. A legtájékozottabbak az ügyben a Tisza Párt szavazói, akiknek 95 százaléka hallott erről.

A Népszava cikke szerint a Fidesz szavazóinak jó részét is megzavarta a politikai igazgató nyilatkozata: csupán 19 százalék tarja elfogadhatónak a szavait, szemben 34 százalékkal, akik nem értenek egyet Orbán Balázs álláspontjával, 47 százalék viszont megtagadta, hogy véleményt nyilvánítson.

Más pártok hívei jóval határozottabbak: a Tisza szavazóinak 93, a többi párt híveinek 85 százaléka nem ért egyet a fent idézett mondatokkal. Az emberek 43 százaléka úgy vélekedik, hogy Orbán Balázsnak le kellene mondania a tisztségéről,  minden tizedik fideszes szerint mennie kellene a politikai igazgatónak.

A Népszava cikkéből kiderült az is, hogy a többség nem hisz abban, hogy Orbán Balázs nyilatkozatát csupán félreértették volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik