Belföld

Turai kastély: Tiborczék javára változtatták meg az önkormányzati adórendeletet

Farkas Norbert / 24.hu
Orbán Ráhel és Tiborcz István.
Farkas Norbert / 24.hu
Orbán Ráhel és Tiborcz István.

Eredetileg személyenként és éjszakánként a szobaár négy százalékát kellett volna kifizetniük a vendégeknek idegenforgalmi adóként a 2022 novemberében megalkotott, helyi rendelet szerint a Pest megyei Turán, ám tavaly júliusban módosítottak a szabályozáson. Az adó mértéke vendégéjszakánként 597,5 forint lett – tudta meg a Népszava.

Ezzel a miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Zrt. csoport tulajdonában álló, 19 szobás Botaniq Turai Kastély járt jól, amely a kisváros egyetlen kereskedelmi szálláshelye. A kastélyban egy deluxe-szoba 150 ezer forint volt egy éjszakára, az elnöki lakosztályban pedig 3 millió forint, vagyis az eredeti rendelet szerint 6 ezer, illetve 120 ezer forint idegenforgalmi adott kellett volna fizetnie szállodának a két szobatípus után.

A polgármester, Szendrei Ferenc azzal magyarázta a Népszavának a változtatást, hogy az országban bevett gyakorlatként alkalmazott megszabott, napiáras konstrukciójúvá alakították át az idegenforgalmi adót.

Mivel a kastélyszálló a kedvező adóváltoztatás ellenére is folyamatosan veszteséget termelt, nemrég jelentették be, hogy „finomhangolásként” átalakítják a profilt és a hotelszerű működés helyett privát rendezvényekre, esküvőkre adják ki az épületet. Ehhez valamivel szűkebb stábra van szükség, de a változással érintett dolgozók jelentős része a cégcsoporton belül dolgozik majd tovább.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik