Komjáthi Imrét választották két évre az MSZP elnökének szombaton az ellenzéki párt budapesti tisztújító kongresszusán – írja az MTI.
A választás eredményét maga az új elnök jelentette be sajtótájékoztatón. Elmondta, a párt elnökhelyettese Korózs Lajos eddigi alelnök lett, a választmány elnökének Hiller Istvánt választották újra.
Komjáthi Imre, aki eddig Kunhalmi Ágnessel együtt társelnökként vezette a pártot, azt mondta, ezzel a nappal kezdetét veszi az MSZP 2026-os kampánya. “Mi leszünk a magyar politikai élet emberi hangja. Az MSZP lesz a magyar politikai élet baloldali lelkiismerete” – fogalmazott.
Az elnök, aki országgyűlési képviselő is, az MTI-nek pártelnöki terveiről elmondta, a legfontosabb vállalása, hogy 2026-ban frakciója lesz az Országgyűlésben az MSZP-nek, “ott leszünk a parlamentben”. Közölte, ennek első lépésre, hogy megtalálják a 106 egyéni képviselőjelöltjüket.
Elmondta azt is, az elmúlt két évben végigjárta az országot, az MSZP szervezeteit, így tisztában van azzal, milyen állapotban van, hogyan működik a párt. Szerinte reménykeltő az alap.
Komjáthi Imre azt mondta, a szövetségkötésekkel egyelőre nem foglalkoznak, mert messze van még 2026, de nyáron már felvették a kapcsolatot azokkal a baloldali pártokkal és mozgalmakkal, amelyek keresik a helyüket. A szocialisták egyfajta otthont kívánnak nyújtani ezeknek a baloldali mozgalmaknak, ugyanakkor az még “a jövő zenéje”, hogy ez ki fog-e teljesedni egy választási párttá, vagy ernyőszervezetté, de ilyen irányba kell menni – fejtette ki.
Az elnök szerint tisztán látszik, hogy nemcsak az MSZP jövője a tét, hanem az egész magyar baloldalé. Kitért arra, az első elnökségi ülésen új pártigazgatóra tesz javaslatot, aki nem politikus.
Az MSZP két társelnöke, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre június végén mondott le posztjáról a június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választás eredményei miatt.
A szocialisták szeptember végi kongresszusa döntött arról, a társelnöki rendszer helyett újra egy elnök fogja vezetni az MSZP-t.