Belföld

Gyurcsány Ferenc: 2026-ban mind a 106 választókerületben állítunk jelöltet

Gyurcsány Ferenc Facebook oldala
Gyurcsány Ferenc Facebook oldala

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció 13. születésnapi rendezvényén bejelentette, hogy pártja 2026 tavaszán mind a 106 választókerületben állít jelöltet, a jelölteket pedig november elejétől kezdődően fogják bemutatni.

Gyurcsány Ferenc a többi között arról beszélt, hogy „Oroszország nem fogadta el azt a helyét a világban, ami 1990 után az ő helye lett”, és „amit csinál, az egy tisztességtelen, sok tekintetben mocskos történet”, mégis egy „gyenge szereplő” a világpolitikában. A DK elnöke szerint az igazán nagy kihívást Kína intézi a jelenlegi világrenddel szemben, és az a kérdés, hogy „támogatjuk ezt a változást, vagy inkább azt szeretnénk, hogy az a világ, amelyben mi otthon érezzük magunkat, az a világ az megmaradjon olyannak, amely véd bennünket”. Gyurcsány Ferenc szerint attól, hogy a nyugati világrend most először néz szembe ilyen erős kihívóval, „nekünk, magyaroknak az az elsőrangú érdekünk, hogy erősítsük Európa pozícióját ebben a meccsben”.

Mi Európán keresztül tudunk részt venni a nagy globális küzdelemben, Európának több esélye van, hogy lapot, mi több, erős lapot osztanak neki ebben a meccsben, mint a különálló Magyarországnak. A történelmi feladat nem Magyarország szuverenitását védeni, mert ez megvan, hanem Európa szuverenitását növelni

– mondta. A pártelnök úgy értékelt, hogy „Magyarország valójában Orbán vezetésével eltévedt a történelemben, kormánya pedig eltévedt a kormányzásban.”

Gyurcsány Ferenc az ellenzék helyzetével kapcsolatban azt mondta, szerinte az volt a baj 2022-ben, hogy „a közös történet nem az, hogy van hat darab novella, amit összefűzünk egy könyvbe”, pedig az igazi kérdés továbbra is az, hogy „van-e az Orbánnal szemben álló sokaságnak saját közös története”. A DK elnöke szerint Magyarország nagyobbik része, és benne a kormánnyal szembenállók nagyobbik része is hagyja, hogy a Fidesz, benne Orbán mesélje el a közös történetüket. „A legrosszabb, hogy Orbán saját történetei beivódtak azoknak a fülébe, lelkébe, agyába, szívébe, akik egyébként vele szemben állnak, és ennek a történetnek kisebb-nagyobb darabkáit mondják fel, mint saját történeteket”, pedig akinek nincs saját története, az veszíteni fog – értékelt.

Lehetetlenség, hogy a saját történetük elmesélését azokra próbálja meg bízni az Orbánnal szembenálló sokaság, akik tegnap még Orbán történetét mesélték, írták, rendezték

– jelentette ki.

A Demokratikus Koalíció szerepéről Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy „mi oroszlánok vagyunk, a mi történeteinket vadászok ne meséljék el akkor se, ha elmentek a jelmezkölcsönzőbe, és most éppen a közelgő farsangon oroszlánruhába kívánnak öltözni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik