Alighanem győrinek kéne lenni ahhoz, hogy minden árnyalatát teljes pompájában fogja fel az ember a Dézsi Csaba Andrással folytatott maratoni beszélgetésünknek. Szóba kerülnek helyi vállalkozók, újságírók (és az abból lett polgármester), a kórházi kaja, az Audi-szerződés, úgy általában pedig egy olyan ember képe rajzolódik ki, akinek mintha lennének elvei,
Vereségét – amihez az kellett, hogy a kevéssel befutó Pintér Bence mellett Borkai „Mr. Adria 2018” Zsolt is elinduljon ellene – nem a számára szerencsétlen felállásnak meg egymást kioltó becsvágyaknak tudja be. Egy ponton minden kényszer nélkül bedobja, hogy Pintér és Borkai szerinte párosban játszottak, szóval ha elindult benne valamilyen önreflexiós folyamat, az még javában zajlik. Bennem egyik kihívója sem keltette választási eredményt precízen kicentiző mester-összeesküvő benyomását, de nekem egyébként is világnézetem alapja, hogy amit az emberi hülyeség vagy lustaság is meg tud magyarázni, ott nem kell nagy megfejtéseket keresni.
Folyóméterben összemérhető hosszúságú a Tarlós Istvánnal készült beszélgetésünk is, amelyben a volt főpolgármester – önképe szerint az elmúlt 80 év egyetlen jobboldali főpolgármestere, de mondhatnánk azt is, hogy az egyetlen jobboldali, korábban liberális főpolgármestere – 53-szor emlegeti Vitézy Dávidot. Nem mi számoltuk meg, hanem Dávid (az interjúban szerepel így) jutott erre az eredményre, akinek a reakciója alapján nem esett jól, hogy bár az interjú apropóját nem, de az ívét egyértelműen az adja, hogy Tarlós több irányból megvilágítsa, miért nem kéne neki közlekedést szakértenie vagy szervezetet irányítania.
Ilyen a világon nincsen
– mondja István többször a városházi patthelyzetről, „már hogyne lenne, most nézzük” – gondoltam minden egyes alkalommal. Ő egyrészt az önkormányzati törvényből, másrészt annak láthatatlan, urak között magától értetődőnek beállított paragrafusaiból vezeti le, miért kéne hagyni Karácsony Gergelyt (Gergőt) főpolgármesterkedni. Arról is beszél, hogy folyamatos ütközőhelyzetben nem Gergő a legátütőbb fegyver, amivel indirekt módon azt is elmondja, miért nem igazán fog ez a flott, alkalmi konszenzusokkal operáló főpolgármesterkedés összejönni, még ha az amelletti kiállás volna is a szándéka. De nem ez a meglepő rész, hanem ahol azt bizonygatja, hogy a saját felfedezettjének tartott Szentkirályi Alexandrának a jelöltsége előtt voltak bővített mondatai is.
A Nobel-díjaknak általában az szokott a hazai vonatkozása lenni, hogy magyar (származású), aki kapja. Az idei közgazdasági díj kivétel: mint Szegő Iván Miklós végigveszi, ez inkább Magyarországról szól, legalábbis erősen rímel ránk. Sajnos nem a termálvízkincs Daron Acemoglu témája, hanem az, hogy a kirekesztő, monolit elitek sikertelen országokat eredményeznek, és az inkluzív – intézményeikre, oktatásra, egészségügyre meg a többi, nálunk saját pénzből, opcionálisan választható hóbortra ügyelő – nemzetek sajátja lesz a jólét. Szemléletes példája ennek, hogy Norvégia és Venezuela nem pontosan ugyanoda jutott a maga olajvagyona hátán, szomorú aktualitása meg az a tétel, hogy „az oligarchiák átmenetileg jól teljesítenek, de aztán hajlamosak stagnálásba fulladni”.
Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután még egy halom elmélyülős és szórakoztató olvasmányt, videót és podcastot ajánlunk hétvégére válogatva, és összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel, ha jövő héten már te is kéred!
