Belföld

4,4 milliárd forintot fizet a magyar állam a 2025-ös balatoni MotoGP- és Superbike-futamokért

AFP
AFP

Csaknem 11 millió eurót, vagyis mai áron mintegy 4,4 milliárd forintot fizet a magyar állam, hogy 2025-ben MotoGP- és Superbike-futamot rendezzenek a balatonfőkajári Balaton Park Circuit pályán – közölte, a Népszava érdeklődésére, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., amely szeptember közepén jelentette be, hogy a motoros világ két elitprogramjában 2025-ben már magyar futamot is rendeznek. A világ legnézettebb motorversenye az első évben 9,922 millió euróért, azaz nagyjából 4 milliárd forintért tér vissza 33 év után Magyarországra, augusztus 22. és 24. között, míg a Superbike-mezőny – 35 esztendő múltán – július utolsó hétvégéjén, 927 ezer euróért, azaz körülbelül 370 millió forintért látogat el a Balaton partjára.

A HUMDA mindkét versenysorozat esetében 10 éves szerződést kötött a jogtulajdonos Dorna Sports SL-lel és Dorna WSBK Organization SRL-lel, így összesen várhatóan – a mostani tarifával együtt – nagyjából 7 milliárd forintot kell kifizetni az adófizetők pénzéből a futamokért. A versenyekhez a tavaly elkészült Balaton Park Circuit pályát egy kicsit át is kell majd alakítani.

A HUMDA válaszából az derül ki, hogy a most tervezett pályafejlesztést a Balaton Park Circuit tulajdonosa, a Balaton Park Motorsport Kft. finanszírozza. Ennek a 2019-ben alapított társaságnak az ügyvezetője a Budapesten élő, rövid Forma-1-es karriert abszolváló, izraeli Hanóch Nísszání.A Népszava cikke megjegyzi: a nyilvánosan elérhető cégadatokban nem látszik a pálya mögött álló céghálóban annak a tetemes összegnek a nyoma, amennyibe egy ilyen színvonalú pálya kerül.

A Népszava cikke szerint a turizmusból élők örülnek a pálya megépülésének, de a Telex korábban arról számolt be, hogy a helyiek a versenyek idején szenvednek a zajtól, beszámolójuk szerint előfordul, hogy zárt ajtók mögött, a házban is elviselhetetlen a hanghatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik