Belföld

A Lázár-féle kastélytörvényt vizsgálja az EU csalás elleni hivatala

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Vizsgálatot kezdeményez az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a Lázár János építési és közlekedési miniszter nevéhez fűződő kastélytörvénnyel kapcsolatban. Molnár Csaba, a DK európai parlamenti képviselője hétfőn a közösségi médiában közzétett vidóüzenetében beszélt arról, hogy az OLAF a feljelentése nyomán már vizsgálódik az ügyben.

Az augusztus végén derült ki, hogy a Lázár-féle kastélytörvény mellékletében szereplő több mint 40 kastélyból egyelőre 8-at pályáztat meg privatizációra a magyar állam. E nyolc kastélynak a felújítására 13 milliárd forint uniós forrás ment el. A magyar adófizetői forintokat is ideszámolva azonban még ennél is többe,

összesen 22 milliárd forintnyi közpénzbe került a  nyolc kastély felújítása.

A privatizációs pályázatokat október végéig lehet benyújtani. Lázár János erről hétfőn a parlamentben azt mondta, hogy

a legnagyobb vállalatok jelentkeznek egy-egy ingatlan működtetésére.

Az ügy akkor került elő hétfőn délután az Országgyűlésben, amikor a Jobbik képviselője, Brenner Koloman arról kérdezte Lázárt, milyen garanciák vannak arra, hogy a privatizált kastélyok továbbra is megőrzik kulturális és történelmi értékeiket, és nem fideszes magánvagyon gyarapítására használják fel őket.

Arról a múlt héten írtunk, hogy a történelmi családok képviselői még tavaly hiába fordultak Lázárhoz, hogy garanciákat kérjenek erre, a minisztérium negligálta a kérésüket.

Kapcsolódó
„Egy kastély nem hozza, hanem viszi a pénzt” – negligálta a kormány a főúri családok kéréseit
A magánosításra szánt kastélyok örökösei közül többen levélben fordultak Lázár Jánoshoz még azelőtt, hogy a miniszer benyújtotta volna a törvényjavaslatát. Úgy tűnik, hiába.

Kiemelt képünkön a soponyai Zichy-kastély látható, amely szerepel ugyan a kastélytörvény mellékletében a privatizálásra váró ingatlanok között, a felújítása azonban továbbra is várat magára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik