Vasárnap túlnyomóan borult lesz az ég, helyenként párás lesz a levegő – írja a Kiderül.
Az előrejelzés szerint a déli óráktól előbb a Dunántúlon, majd keletebbre is jelentősen csökken a felhőzet, de északkeleten végig borult marad az ég.
Főként a déli országrészben és a Dunától keletre fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül.
A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este 8, 14 fok között valószínű.