Belföld

„Amikor megtudtam az orgiáit, azonnal felfüggesztettem” – írja a kalocsai érsek belsős levélben Bese Gergőről

Belsős levélben tájékoztatta a katolikus egyház tagjait Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek az elmúlt hetek nagy nyilvánosságot ügyeiről, amelyek az egyházhoz kötődnek. A levél a Telex birtokába került.

Bábel például a Bese-ügyről azt írta:

Bese Gergőnek többször mondtam, nem kell annyira politikailag exponálnia magát, de a három kis faluban a felújító munkája, sok lelkipásztori programja, a hívek rajongása miatt jóváhagytam. Kicsapongó életéről, vagy hogy pártfizetést kapott volna, nem tudtam. Amikor megtudtam orgiáit, azonnal felfüggesztettem.

Van két másik ügy is, amelyet érintett Bábel: R. Gábort és egy másik papot, H. Róbertet azzal vádolnak, hogy gyerekeket zaklathattak. (R. Gábort egy éve mentette fel az egyház, szeptember 23-án pedig bíróság elé is állt, és H. Róbert ellen is eljárás indult.)

Bábel szerint a Bese-, illetve a zaklatási ügyek az egész magyar katolikus egyházra kihatnak, de Bábel a Magyar Katolikus Püspöki Kar püspökeinek és érsekeinek küldött levélben többek között azt is írta, hogy a botrányoknak azért lett ilyen nagy visszhangjuk, mert átszövődtek a politikával. A Magyar Hang hétfőn egyenesen azt írta, hogy „katolikus belháború zajlik amiatt”, mert néhány egyházi személy túl közel került a politikához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik