Belföld

27 év után kell elköltöznie egy párnak Rákosrendezőről, de szerintük a MÁV nem ajánlott megfelelő cserelakást

Úgy fekszünk le, hogy nem tudjuk, hogy hogy kelünk fel.

Erről beszélt könnyeivel küszködve egy férfi, akinek feleségével 27 év után kell kiköltöznie Rákosrendezőről a mini-Dubaj projekt miatt.

Az RTL Híradó tudósítása szerint a MÁV több lakást is felajánlott a párnak, de a nő szerint az összes kisebb a mostaninál, vagy emeleti, ami a lépcsőzés miatt a beteg, rákos, Parkinson-kóros férjének nem opció.

Az érintettek közül hatan még mindig nem költöztek el, mert az állami cég szerintük nem ajánlott megfelelő cserelakást. A lapnak azt írta az Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy

a vasúttársaság a lehetőségei legvégső határáig elment, de az érintettek olyan túlzó összegű, több tízmillió forintos igényeket és olyan feltételeket fogalmaztak meg, melyek a vasúttársaság lehetőségeit jelentősen meghaladják.

Hozzátették, az érintett lakók mindegyik jogcím nélkül használja a területet.

A MÁV most lakáskiürítési pert indított ellenük, ami 2 évig is elhúzódhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik