A kormánynak 2025. március 31-ig kellene hatályba léptetnie a nyugdíjreformról szóló jogszabályt, amihez javaslati csomagot készített a világ 38 országát tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). A Pénzügyminisztérium a Népszava megkeresésére azt közölte, hogy az Orbán-kormány nem tervez változást a nyugdíjrendszerben, a nyugdíjak értékállóságát megőrzi, a 13. havi nyugdíjakat kifizeti. Az Európai Bizottság „nyomására” felkért szakértői javaslatokkal nem ért egyet, azokat nem támogatja.
Korábban a kabinet az uniós pénzekért vállalta a nyugdíjreformot, ami a lap szerint így elmarad. Simonovits András nyugdíjszakértő, közgazdász azt mondta: a kormány gyávasága miatt erősödik az idősek jelentős részének elszegényedése, a bérek és ellátások között mélyül a szakadék, a létminimum alatt élő nyugdíjasok sem számíthatnak életszínvonaluk javulására.
Nemcsak gyáva, hanem kétszínű is a magyar kormány, mert magas rangú hivatalnokai ugyan minden, nyugdíjjal összefüggő adatot átadtak az OECD szakértői csoportjának, majd kibújtak a jelentés mérlegelése alól
– fogalmazott.
Simonovits András szerint a baloldal 2010-es bukásának egyik oka a 13. havi nyugdíj megszüntetése volt. Hasonló rizikót nem vállal Orbán Viktor, aki most a 2026-os parlamenti választás miatt halogat.
A kormány 2022 májusában nyújtotta be a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervet, amit az Európai Bizottság elfogadott. A nyugdíjrendszer fenntarthatóságával foglalkozó részben – egyebek mellett – vállalta, hogy a törvény megalkotása előtt társadalmi egyeztetést folytat a javaslatról, amelyet egy független, nemzetközi szakértői csoport jelentése alapján készít.
Az OECD javaslatában szerepel a nyugdíjkorhatár emelése, a Nők40 program szigorítása, a 13. havi nyugdíj korlátozása, az előrehozott, csökkentett nyugdíj visszavezetése. Ennek kapcsán Simonovits András uniós összevetésben is páratlannak nevezte, hogy fő szabályként 65 év alatt nem lehet nyugdíjba menni. Úgy vélte: az OECD bármelyik javaslatának elfogadása rövid távon népszerűségvesztést okozna a kormánynak, ám komoly változások nélkül egyre nőnek a nyugdíjrendszer feszültségei, és hamarosan egyre erőteljesebb megszorítások válnak elkerülhetetlenné.