Belföld

A bukósisakon túl más védőfelszerelés is kötelező lehet majd a motorosoknak

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

A nagymotorral közlekedők számára nem csak a bukósisak, hanem más védőfelszerelések is kötelezővé válhatnak hamarosan, írja a Telex. A lapnak az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), és a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) is megerősítette, hogy napirenden van az új KRESZ kialakítása során az, hogy a motorosok védelme érdekében szigorítani kell a szabályokat. Jelenleg a motoros jogosítvány megszerzése alatt kell zárt cipőt, protektoros kesztyűt, kabátot és nadrágot viselni, de utána csak a bukósisak marad – az európai szabályoknak megfelelően – az egyetlen előírt védőeszköz.

Az ÉKM azt írta a lapnak, hogy a motoros balesetek magas kockázatot jelentenek, mert a motorkerékpárok lényegesen kevesebb védelmet biztosítanak, mint a zárt járművek. A statisztikák szerint évente mintegy 1200–1300 motoros baleset történik Magyarországon, és 5 százalékuk halálos kimenetelű. A szakértők szerint a bukósisakon túl életmentő szerepe lehet más védőfelszereléseknek is, és indokolt lehet használatuk kötelezővé tétele. A minisztérium egy élhető szabályrendszer kidolgozásán dolgozik, ami a motoros szervezetek és szakemberek véleményét is figyelembe veszi.

A tervezett szigorítás a jelenlegi állás szerint nem vonatkozna a segédmotorkerékpárok használóira. A nagymotorosok számára új előírások bevezetése is komoly vitákat vált ki. Van, aki szerint a védőfelszerelésekre vonatkozó szigorítás helyett az államnak a figyelemfelhívó kampányokra kellene nagyobb hangsúlyt fektetnie, hogy a motorosok és a közlekedés többi résztvevője még jobban figyeljen egymásra, illetve a közlekedési szabályok betartására.

A legtöbb EU-tagországban egyébként a magyarországihoz hasonlóan laza a szabályozás, és a legtöbb helyen szintén csak az európai biztonsági szabványnak megfelelő sisakot írják elő a motor vezetője és utasa számára. Csak Franciaországban és Belgiumban kötelező a jóváhagyási jellel ellátott kesztyű viselése. Belgiumban előírták a dzseki, a hosszú nadrág vagy overall és a bokát védő cipő viselését is, pár országban a láthatósági mellény is kötelező a motorozáshoz.

Az új KRESZ-hez kapcsolódó tervekről többször is beszéltek már a készítők, a 24.hu ezekről írt cikkei itt olvashatóak:

Kapcsolódó
Új KRESZ – Kötelezővé tennék a bukósisakot a biciklistáknak, és az e-rollereket is szabályoznák
Folyamatosan készül az új KRESZ, ezúttal a gyalogosokra, a kerékpárosokra és az e-rollerezőkre vonatkozó új szabálytervezetekbe engedtek betekintést az illetékesek.
Kapcsolódó
Ízelítő az új KRESZ-ből: családtagok és szimulátorok is oktathatnák a vezetést, szigorítanák a bevont jogosítvány visszaszerzését
Egy keddi háttérbeszélgetésen konkrétumokat közöltek a körvonalazódó változtatásokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik