Belföld

Karsai Dániel utoljára arról írt, hogy ő nem szeretne sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának 1956-tal és Ukrajnával kapcsolatos szavaira reagált utoljára nyilvánosan a szombaton 47 éves korában meghalt Karsai Dániel.

Mint arról beszámoltunk, Orbán azt ukrajnai háborúval kapcsolatban azt mondta, hogy  az ukrán elnök belevitte az országát a háborús védekezésbe, területeket vesztettek, és emberek haltak meg és hogy „pont ’56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség”.

Pénteki bejegyzésében Karsai többek között azt írta, hogy

Felhívnám Orbán nertárs figyelmét arra is, hogy gyáva népnek nincs hazája. Lehet, hogy elbuktuk a forradalmainkat, de ezek azok a pillanatok, amikre büszkék lehetünk – mert kiáltunk egy nemes eszméért, a szabadságért. És jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország egy katonai szövetség, a NATO tagja, ezért fel lehet hívni annak a főtitkárát is a feltétel nélküli megadás előtt.

A halálos beteg alkotmányjogász az ügyet párhuzamba állította azzal a küzdelemmel, amelyet életvégi döntésekhez való jogért és az aktív eutanáziáért folytatott.

Én nem szeretnék sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni. Ha már a fájdalom ural mindent, méltósággal, emelt fővel, a sors szemébe nézve akarok eltávozni.

Kapcsolódó
„Volt egy álmom, hogy a nyolcvanadik születésnapomat ünnepeljük” – Karsai Dániel halálára
Az életerős alkotmányjogásznál közel három éve jelentkeztek az ALS első tünetei, később Strasbourgban küzdött az eutanáziához való jog elismeréséért, de elutasították keresetét. Karsai Dániel 47 évet élt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik