Belföld

VSquare: A TEK védi Magyarországon Geert Wilders holland szélsőjobboldali politikust

Karancsi Rudolf
Karancsi Rudolf

Az Orbán Viktor személyes védelmét is ellátó Terrorelhárítási Központ (TEK) védi Geert Wilderst magyarországi tartózkodása alatt – írja a VSquare oknyomozó portál, amelynek a Belügyminisztérium is megerősítette, hogy a holland szélsőjobboldali politikust ugyanúgy a TEK védi, mint a magyar miniszterelnököt.

„A hatályos jogszabályok szerint bizonyos személyvédelmi feladatokat a bűnüldözésért felelős miniszter eseti alapon ideiglenesen a Terrorelhárítási Központ (TEK) hatáskörébe utalhat. Ez történt Geert Wilders esetében is” – írta a VSquare megkeresésére a minisztérium, de több részletet nem árultak el.

Magyarországon 2010 óta a TEK védi Orbánt Viktort. Ők látják el a miniszterelnök mellett a köztársasági elnök, a külügyminiszter és a legfőbb ügyész állandó személyi védelmét is.

A VSquare szerint Wildersnek óvatosnak kell lennie utazásai során, mivel több mint 20 éve folyamatosan halálos fenyegetéseket kap, ezért utazásaihoz erős biztonsági intézkedésekre van szükség. A lap azonban megjegyzi, a legtöbb ország nem nyújt neki olyan szintű biztonságot, mint Magyarország.

Geert Wilders, a holland szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) vezetője, 2023 végén megnyerte a holland parlamenti választásokat. A PVV csatlakozott Orbánék EP-frakciójához, a Patrióták Európáért nevű pártcsoporthoz. Wilders baráti kapcsolatot ápol Orbán Viktorral, rendszeresen látogat Magyarországra, hivatalosan legutóbb az  április CPAC Hungaryn vett részt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik