Egyaránt sajnálkozását fejezte ki az ártatlanul szenvedő izraeli és gázai civilek miatt Joe Biden kedden az ENSZ Közgyűlésben. A novemberben távozó amerikai elnök előbb a tavaly októberben a Gázai övezetben a Hamász által ejtett túszok családjait említette, mondván: „Találkoztam a túszok családjaival. Velük együtt gyászoltam. A poklot élik át.”
A gázai ártatlan civilek szintén a poklot élik át. Ezrek és ezrek haltak meg, köztük segélymunkások. Túl sok család van kitelepítve, sátrakba zsúfolódva, szörnyű humanitárius helyzettel szembesülnek
– fogalmazott Joe Biden.
Az elhúzódó tűzszüneti megállapodásról Biden azt mondta: „Itt az ideje, hogy a felek véglegesítsék annak feltételeit, hazahozzák a túszokat, és biztosítsák Izrael és Gáza biztonságát a Hamász terhétől mentesen, enyhüljenek a gázaiak szenvedési, és vége legyen ennek a háborúnak.”
Izrael azután indította meg lassan egy éve tartó hadjáratát a Gázai övezet ellen, hogy tavaly október 7-én a Hamász által támogatott fegyveresek betörtek Izrael területére, és civilek ellen hajtottak végre véres támadásokat. A támadásban izraeli adatok szerint mintegy 1 200 ember vesztette életét, és több száz embert túszul ejtettek.
Izrael válaszcsapásaiban azóta csak a gázai övezetben a mai napig több mint 41 000 ember halt meg, közöttük mintegy 16 500 gyermek az gázai egészségügyi minisztériumadatai szerint.
(CNN)