Belföld

Elkaszálta a Kúria a balatonföldvári megakikötő engedélyét

Mosolygó Balatonföldvár / Facebook
Mosolygó Balatonföldvár / Facebook

Megsemmisítette a Kúria a balatonföldvári strandkikötő engedélyét – írja a Magyar Narancs. A történet előzménye, hogy a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal évek óta újra és újra engedélyt ad egy 175 állásos megakikötő kiépítésére a balatonföldvári Nyugati strand kellős közepén, a helyi civilek szívós tiltakozása ellenére is.

A Mosolygó Balatonföldvár Egyesület azok után fordult felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához, hogy a Pécsi Törvényszék márciusban elutasította a civil szervezet kifogását a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal döntése ellen. A Pécsi Törvényszék előzőleg két alkalommal is a földvári civileknek adott igazat, megsemmisítve a kormányhivatali engedélyeket, új eljárást előírva. A kormányhivatal azonban következetesen újra és újra kiadta a kikötőengedélyt, így a beruházó Balabo Kft. nem az általa eredetileg tervezett ütemben ugyan, hanem szünetekkel, de építeni tudta a kikötőt, amely mára komoly készültségi fokig jutott el.

A Kúria kedden azonban megsemmisítette a kormányhivatal által harmadszorra is kiadott engedélyt, és új, immár a negyedik eljárás lefolytatására kötelezte a hatóságot.

A Mosolygó Balatonföldvár Egyesület elnöke, Herényi Károly a lapnak elmondta, „kellemes meglepetésként” érte őket a kúriai döntés. Herényi az írásos indoklás ismerete nélkül hozzátette, a bírói tanács szóbeli indoklása alapján a döntést úgy értelmezik, hogy

a Kúria a kikötőengedély hatályon kívül helyezésével együtt azt is kimondta, hogy a strand funkciója a kikötő megépülésével alapvetően megváltozik és a kormányhivatalnak legközelebb úgy kell kiadnia az engedélyt, hogy ez ne változzék meg.

Herényi Károly egyébként, írta a lap, nemrég arról adott tájékoztatást, hogy megegyezett a kikötőépítővel, és szüneteltetik a Kúria előtti pert. A Mosolygó Balatonföldvár Egyesületben azonban ez nem talált egyetértésre, a civil szervezet egyhangúlag a per folytatása mellett voksolt, s ezt a többségi álláspontot végül Herényi Károly elnök is elfogadta.

A beruházó Balabo Kft. a lapnak ezután azt írta: csalódással vették tudomásul az egyesület döntését a per folytatásáról, de bíznak abban, hogy a Kúria helybenhagyja a Pécsi Törvényszék jogerős ítéletét, és a beruházás megvalósulásának határideje nem tolódik tovább. A Kúria döntése végül is nem a várakozásaik szerint alakult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik