Jelenleg több mint 755 kilométeren van árvízvédelmi készültség hazánkban, csaknem 307 kilométeren harmadfokú, a Lajtán pedig rendkívüli fokozat van érvényben. Hét vármegye (Bács-Kiskun, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna) 53 településén, valamint a fővárosban, önkormányzati és állami védvonalakon folyik árvízi védekezés – olvasható a katasztrófavédelem szombati összesítésében.
Kisoroszi továbbra sem közelíthető meg közúton, de a település ellátása és tűzvédelme biztosított. A munkálatokat több mint hatezren végzik, és számos önkéntes is segíti a védekezést. Pénteken a katasztrófavédelem 1400 emberrel vett részt az árvízi védekezésben, közülük 148-an a katasztrófavédelmi oktatási intézmény hallgatói voltak. A hivatásos erőkön túl a munkálatokból kivették részüket az önkéntes szervezetek is, 27 önkéntes tűzoltó egyesület és 17 önkéntes mentőszervezet összesen csaknem 300 tagja dolgozott a gátaknál.
Ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök a ma reggeli árvízinfón jelentette, a védekezés a kilencedik napjánál jár, és a számítások szerint még öt nap van hátra. Bár vannak remények, hogy korábban levonul az ár. A Szigetközben nagyjából egy métert apadt a víz, Nagybajcson, Komáromban és Esztergomban pénteken tetőzött a folyó, ma pedig Vácnál, majd Budapestnél leszünk túl a tetőzésen. A Lajta Mosonmagyaróvárnál az eddig mért legmagasabbhoz képest 29 centiméterrel alacsonyabb vízszinttel tetőzik a folyó. Ami a Dunát illeti, a 2013-ashoz képest nagyjából 50-60 centiméterrel alacsonyabb tetőzés várható a különböző szakaszokon. A jelenlegi állás szerint a jövő hét elején nyitható meg a budapesti rakpart a közlekedők számára.
Külön megoldandó feladatot jelentett, hogy Pilismarótnál megcsúszott a töltés, amelyet a búvárok 16 órás munkával erősítettek meg, Vácnál pedig a szennyvízaknák jelentettek gondot, ott már megkezdték a fertőtlenítést.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára elmondta, továbbra is működik az ingyenesen hívható árvízi vonal, amelyen keresztül lehet segíteni a védekezést, a koordinációt. A katasztrófavédelem továbbra is jelen van a védekezési munkálatoknál, és minden olyan erővel segít, amely szükséges a védekezéshez, emelte ki a szervezettel kapcsolatban az államtitkár.