Belföld

Lánchíd, Recsk, Fudan, Sorsok háza – itt a kormánydöntés

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
130 határozatát vizsgálta felül a kabinet.

Megjelent csütörtök este a Magyar Közlönyben a kormány határozata saját kormányhatározatai felülvizsgálatáról. Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt döntés 130 módosítást jelent.

A legtöbb esetben a korábbi fejlesztésekről, beruházásokról szóló határozatok egyetlen ponttal egészülnek ki, éspedig azzal, hogy azokhoz a kormány szerint további központi költségvetési többletforrást nem kell biztosítani. Ez egyebek mellett érinti a Széchenyi lánchíd, a budai Váralagút, valamint a hozzájuk kapcsolódó közterületek rekonstrukciójával, fejlesztésével összefüggő intézkedéseket, a Magyar Állami Operaház működési költségeinek kiegészítő támogatását, a nemzeti identitás erősítését célzó programokat, a Magyar Labdarúgó Szövetség budapesti pályafejlesztési programját, a Nemzeti Atlétikai Központot, illetve a Fudan Egyetemet.

A mostani határozat több állami támogatást csak megkurtított, de több döntését vissza is vonta. A kormány egyebek mellett a

  • a Sorsok Háza Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ megnyitásához szükséges intézkedésekről szóló,
  • a Magyarország átfogó Egészségipari Stratégiájáról és annak végrehajtásáról szóló,
  • a klinikai vizsgálatok és az orvostudományi kutatások intézményrendszerének továbbfejlesztéséről szóló,
  • a családtörténeti kutatások elősegítéséhez és a családtörténeti források széleskörű bemutatásához szükséges intézkedésekről szóló,
  • az Egészségbiztosítási Alap Gyógyító-megelőző ellátás alcím Célelőirányzatok jogcímcsoport 2023. évi előirányzatának megemeléséről szóló,
  • az Ukrajna pénzügyi támogatása érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről szóló,
  • a Recsk Nagyközséget 2023. június 8-án ért rendkívüli időjárási körülmény következtében károsodott lakóingatlanok helyzetének rendezéséről szóló

határozatát is visszavonta. Arróli is döntés született, hogy a kormány olyan új törvényt akar a fizetésképtelenségi eljárásokról, amely javítja a nemzetgazdaság versenyképességét, az ország nemzetközi megítélését, növeli a befektetői hajlandóságot, segíti a hitelezői érdekek védelmét.

Kapcsolódó
Fizetésképtelenség: a kormány új törvényt akar
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány határozata. Hat miniszterének adott feladatot Orbán Viktor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik