Az előrejelzések igaznak bizonyultak és az elmúlt két napban sehol sem hullt jelentős mennyiségű csapadék és a következő napokban sem várható változás – jelentette ki a pénteki árvízinfón Orbán Viktor. A kormányfő elmondta, hogy a Lajta 10 órán keresztül tetőzött, a helyzet mostantól javulni fog, de ott is és a Dunánál is lassú apadás várható majd.
Csütörtökön 614 kilométer hosszan folyt a védekezés, pénteken már 754 kilométeren. Ezidáig minden előrejelzés stimmel, a legmagasabb vízszintnél csak 1-2 centiméteres eltérést tapasztaltak. Az előrejelzések szerint csütörtökig kell „lehozni a meccset”, még hat napot kell megcsinálni a kiemelt védekezésből
A vízügyesek közül 50 fővel, a katasztrófavédelem állományából 600 fővel, a polgárőrök közül pedig 150 fővel több embert mozgósítottak csütörtökön. Tegnap összesen 6149 hivatásos személy dolgozott az árvízvédelemben, az önkéntesek száma azonban mintegy 1500 fővel csökkent amiatt, hogy a fizikai segítségére most már kevésbé van szükség. A kormányfő hozzátette azt is, hogy eddig összesen több mint 1,8 millió homokzsákot használtak fel.
Egyelőre az árvízi védekezés szempontjából Pilismarót, Tahitótfalu, Leányfalu, Vác, Kismaros, a Margit-sziget van most a középpontban, de már a Duna alsó szakaszán is dolgozni kell, egyelőre Bátán, Dunaszekcsőn és Baján. Kisoroszin és Pócsmegyeren, ahova csütörtökön Orbán személyesen is ellátogatott, minden rendben van.
A legnehezebb ugyanis ilyenkor, amikor az ember úgy érzi, hogy túl van a baj nehezén, hogy ne lankadjon a figyelme – jelentette ki. Ennek megfelelően az árvízvédelmi operatív törzs folyamatosan működik, tette hozzá Orbán.
A miniszterelnök újságírói kérdésre elmondta, hogy a mezőgazdaságban nem számít nagy károkra, mert a termés nagy részét betakarították, az ártérben épült házakban keletkezett kár pedig a biztosítók és a lakástulajdonosok dolga.
Arra a kérdésre, hogy miért nem épült fel se Kismaroson, se Vádon a mobilgát, Orbán úgy válaszolt, hogy ezt a kérdést majd az árvíz után kell elővenni. Megépíteni egyszerre mindent nem tudunk, tette hozzá, a kérdésben a szakembereknek kell dönteni. Megjegyezte, az őt most jobban zavarja, hogy az esztergomi szakaszt nem tudták teljesen befejezni az ár érkezése előtt, de így is megoldják a védekezést.
Hozzátette, tapasztalatai szerint nyugodtabbak az emberek, mint a 2013-as árvíz idején.
Most azt tudjuk mondani: semmi olyasmi nem fog történni, amit még ne láttunk volna, nincs olyan veszély, amit ne hárítottunk volna el már legalább egyszer
fogalmazott.
Miközben a helyzet komoly, nincs szükség semmilyen kapkodásra – jegyezte meg a miniszterelnök, hozzáfűzve: ha mindenki a helyén marad a hétvégén, akkor nem lesz semmi baj.
Orbán Viktor azt is elmondta: várakozása szerint társadalmi értelemben erősebbek leszünk az árvíz után, mint voltunk.