Schadl György eldugott luxusautói után hirtelen előkerült a magánrepülőgépe is. Miután a 24.hu csütörtöki cikkében beazonosította a végrehajtók volt elnökének autóit, amelyeket hónapok óta keresett a bíróság, a Telex egy olvasó tippje alapján az esztergomi repülőtéren rábukkant arra a gépre is, ami a hivatalos nyilvántartási adatok szerint Schadl birtokában van.
A kisrepülőről sokáig az ügyészség sem tudott, nem is szerepelt a vádiratban felsorolt vagyontárgyak között. Tavaly májusban szúrta ki a G7, hogy a hivatalos nyilvántartás szerint Schadl György nevén egy Piper PA-28 Cherokee repülőgép is van, ami ezután már a bíróság által lefoglalandó vagyontárgyak közé is bekerült négy értékes autó és egy hajó mellé.
A bírósági eljárás egy héttel ezelőtti tárgyalásán is téma volt, hogy hol van a repülő, valamint a neki tulajdonított autók és a hajó, de a kamara korábbi elnöke most sem árulta el. A Fővárosi Törvényszék arra hívta fel Schadl figyelmét, hogy bár tavaly novemberben elrendelték a tulajdonában álló négy autó, a kisrepülő és egy kishajó lefoglalását, azok tárolási helyét azóta sem közölte, holott az elmúlt hónapokban többször felszólították erre.
Amiről nem tudom elmondani, hol van, arról nem tudom elmondani. Amiről el tudom mondani, arról el is fogom
– közölte Schadl a bírósággal.
A Telex szerint a gép egy négyüléses, teljesen fémből készült, egymotoros repülő, amit repülési kiképzésre, légitaxizásra és személyes használatra terveztek. A gépet a lajstrom szerint 1968-ban gyártották, azaz a típus korai korszakából való, ráadásul a hivatalos adatok alapján 2017 óta érvényes légialkalmassági bizonyítványa sincs. Egy Schadl gépénél pár évvel fiatalabb repülőt például 44 ezer dollárért (15 millió forintért) hirdetnek.