Belföld

Az LMP kilép az Európai Zöld Pártból

Csanádi Márton / 24.hu
Csanádi Márton / 24.hu

Az LMP kilép az Európai Zöld Pártból (EGP), mert az elmúlt időszakban az elektromobilitással és az akkumulátorgyártással kapcsolatban súlyos ellentét alakult ki az EGP és az LMP között – olvasható a párt szerdán kiadott közleményében.

A Zöld Párt, amely júniusban 39 képviselői helyet szerzett az Európai Parlamentben, még márciusban függesztette fel az LMP tagságát, Vitézy Dávid főpolgármesteri indulásának támogatása miatt. Akkor a zöldek közölték, hogy elkötelezetten küzdenek Orbán Viktor szélsőjobboldali, Európa-ellenes és populista rezsimje ellen, így nem összeegyeztethető céljaikkal Orbán egykori közlekedési államtitkárának támogatása.

Az LMP, amely a mandátumszerzés közelébe se került a júniusi EP-választáson, minapi közleményében úgy fogalmaz: a nyugat-európai zöldek által uralt EGP politikája kizárólag a magországok érdekei szerinti zöld átállást tekinti a politikájának, ők azonban a magyar zöld ügyekkel akarnak foglalkozni.

Ha nem lépünk ki, vélhetően kizárnak minket, a mostani döntéssel tehát csak azt akartuk jelezni, hogy legalább abban konszenzus alakult ki köztünk, hogy elválnak az útjaink

írta Ungár Péter, a párt társelnöke a Substacken.

Az LMP nem a legszebb napjait éli: a nyár végi tisztújítás után több ismert politikus, köztük Keresztes László Lóránt országgyűlési képviselő, Schmuck Erzsébet volt társelnök és Vágó Gábor volt parlamenti képviselő is kilépett a pártból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik