Belföld

Család, főzés, kertészkedés, bírósági tárgyalás: ezekről írna új Facebook-oldalán Schadl György

Horváth Csaba / 24.hu
Horváth Csaba / 24.hu

Saját ötletről beszélünk, ami abból fakadt, hogy bár én nem vagyok közszereplő, de ez számos médiumot hidegen hagyott, ennek ellenére lefotóztak, címlapokon írtak rólam. Ha már ez így van, és úgy kerültem az köztudatba, hogy ez nem állt szándékomban, akkor viszont úgy gondoltam, álljunk a mozgalom élére. És akkor legyen valóban arra lehetőségem, hogy elmondhassam én is a saját véleményemet

– ezzel indokolta a Blikknek Schadl György, hogy miközben zajlik a bírósági tárgyalása, megjelent a közösségi oldalakon, a Facebookon és az Instagramon is. Elmondása szerint a bírósági eljárással és büntetőüggyel, vagy mindezek egész hátterével kapcsolatban „finoman” szeretné az álláspontját kifejteni. „Ez egy hagyományos tartalom lenne, mint amit a legtöbb közszereplő alkalmaz. Vagyis nyilván a magánéletem is megjelenne benne. Nagyjából ugyanazok a témakörök, mint amelyek másnál is megjelennek, a családtól a főzésen át a kertészkedésig, szinte minden előfordulhat az én oldalaimon is” – fogalmazott sejtelmesen. Hozzátette: „finom utalásokat” is tenne az ügyével kapcsolatosan.

Elárulhatom, már most is körvonalazódik bennem egy olyan üzenet, amelyen azután el lehet gondolkodniuk a kívülállóknak, a követőknek, az olvasóknak

– nyilatkozta Schadl a Blikknek.

Schadlt közel egymilliárdos korrupcióval vádolják, továbbá azzal, hogy megvesztegette Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkárt, cserébe a számára kedvező döntésekért, kegyeltjei végrehajtói kinevezéséért.

Kapcsolódó
Schadl György nem árulta el, hol van a négy autója, a kisrepülője és a kishajója, ezért a bíróság figyelmeztette
Egy már elítélt végrehajtó meghallgatásával folytatódott az ítélkezési szünet után a Völner-Schadl-ügy tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik