Belföld

Volt köztársasági elnökként utazik, de saját NGO-ját népszerűsíti a Távol-Keleten Novák Katalin

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Noha a közösségi médiában saját civil szervezetének társalapítójaként osztja meg posztjait, Novák Katalin a napokban nem az X·Y Worldwide nevében, hanem volt államfőként népszerűsíti a magyar családpolitikát Dél-Koreában és Japánban – írja Novák titkárságának tájékoztatására hivatkozva a hvg.hu.

Hogy a számlát a magyar állam, vagy a meghívó fél állja-e, arra nem kaptak egyértelmű választ.

Novák Katalin, aki politikai karrierjét a Fidesz családpolitikusaként alapozta meg, volt családügyi államtitkár majd miniszter és köztársasági elnök is, az idén februárban bukott meg, miután kiderül, hogy államfőként végrehajtási kegyelemben részesített egy elítélt bűnözőt, aki bűnsegédként vett részt a bicskei gyermekotthon volt igazgatója által elkövetett pedofil bűncselekmények eltussolásában.

A kegyelmi botrányba belebukott államfő a távozása után hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől. Először idén májusban, az Andalúziai Királyi Lovasiskolában látták, ám miután ezt megírtuk, a lovasisiskola gyorsan törölte a volt köztársasági elnök látogatásáról a közösségi médiában közreadott képeket. Novák később a németországi futball Eb-n tűnt fel, majd hétfőn arról posztolt az X-en,  hogy Stephen J. Shaw, angol demográfus-filmrendezővel közösen civil szervezetet alapított. Az X·Y Worldwide célja stratégiák kidolgozása a csökkenő születésszám elleni küzdelemben.

A volt államfő újabb posztjaiból a lap szerint úgy tűnhet, hogy civil szervezetének képviseletében utazott Délkelet-Ázsiába, a titkársága viszont a lap kérdésére azt írta:

Novák Katalin volt köztársasági elnökként kapott hivatalos meghívást Dél-Koreába és Japánba, tekintettel a demográfiai fordulat érdekében tett erőfeszítéseire és e téren szerzett tapasztalataira.

Arra a kérdésre, hogy Novák útját ki fizette, illetve elkísérte-e valaki a titkárságától, kitérő választ adtak, mondván „az utazás megszervezése a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt”. A volt államfőnek számos más juttatás mellett mindenesetre elvileg az is jár, hogy az állam fizesse az utazását, ha a közéletben való szerepvállalásával összefüggő, külföldi hivatalos programon vesz részt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik