Élő Belföld

Gulyás: Nem várható kormányátalakítás, az egészségügyi foglalási díjról még nincs döntés

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI

A Kormányinfó véget ért

Vitályos Eszter és Gulyás Gergely elbúcsúzott a nézőktől és az újságíróktól.

A 24.hu ezúttal nem került sorra, ami azt jelenti, hogy a következő kormányinfón lapunk újságírója az elsők között kérdezhet majd.

Farkas Flóriánról is kérdezték a kormány képviselőit

A Híd a munka világába program egy több mint tíz éves program volt, a szabálytalanságokat senki sem vitatta, ezért szűnt meg kormányzati megbizatása Farkas Flóriánnak – mondta annak kapcsán a Miniszterelnökség vezetője, hogy az Integritás Hatóság most közzétett egy jelentést, amelyben az akkori Emberi Erőforrások Minisztériuma felelősségét állapították meg. Szerinte jól áll az ország, ha 12 éves ügyekkel tud előállni a hatóság.

Gulyás: A kínai hitel kamatszintje titkos adat

Az egymilliárd eurós kínai hitelfelvétel kapcsán Varga Mihály pénzügyminiszter nyilatkozott – mondta a 444-nek Gulyás. Elmondta, hogy a kamat szintjének mértékét a kínai fél kérésére titkosan kezelik, kérték a hitelezőt, hogy ezt nyilvánosságra hozhassák.

Bese Gergővel nem foglalkozott a kormány

A melegbotrányba keveredett Bese Gergő katolikus pap ügyére kérdezett rá az RTL. Gulyás azt mondta, hogy ő nem látott az egyházi emberről semmiféle iratot, vagy dokumentumot. A kormányülésen nem beszéltek a pap viselt dolgairól, ez az egyház feladata.

A határon túli egyéni választókerületek kialakítására nincs szándék a kormányban, ez álhír, és alacsonyabb parlamentbe jutási küszöb bevezetését sem tervezik. Ugyanolyan szabályok szerint lesz a választás a jövőben is, 106 kerülettel és 93 listás hellyel.

A magyar migrációs szabályok miatti napi egymillió eurós bírság kapcsán kapott Bóka János mandátumot, szeretnének megállapodni az Európai Bizottsággal, hogy ezt ne kelljen befizetniük. – Ha a bizottság elnöke betartaná azt, amit korábban ígért, akkor egyetlen fillért sem kellene befizetnünk – jelentette ki Gulyás Gergely.

A lezárt német határról

Magyarországra milyen hatása van annak, hogy Németország lezárta határait – jött a Pesti Srácok kérdése. Gulyás szerint migrációs szemontból nem jelent ez változást, de a külkereskedelemben lehetnek fennakadások, hiszen Magyarország legnagyobb partneréről van szó.

A CDU/CSU-val a kapcsolat már nem annyira baráti a viszony, mint korábban, de azért van még párbeszéd a Fidesz és a német pártok között.

Gulyás: meg kell vitatni, hogy jó eszköz-e a foglalási díj

Nem biztos, hogy jó eszköz az ezer forintos foglalási díj, de arról nincs szó, hogy ez valamiféle kórházi napidíj, vagy vizitdíj lenne – mondta Gulyás az ATV kérdésére. Abban biztos egyetértés van, hogy az nem helyes, ha valaki foglal, és nem jelenik meg az egészségügyi ellátóhelyen. Azt meg kell vitatni, hogy ezt hogyan kezeljék.

A brüsszeli polgármester provokációt emlegetett a migránsok utaztatása kapcsán. Mikor indulnak a buszok – jött a kérdés. Gulyás szerint a bizottsággal a külső határok hatékony védelme érdekében akarnak tárgyalni. Ha nem sikerül megoldást találni, és a válasz az, hogy engedjünk be migránsokat, ha pedig ezt nem tesszük, akkor bírságolnak, az elfogadhatatlan.

Várhelyi Olivér magyar uniós biztos jövője kapcsán Gulyás azt mondta, nem állják meg a helyüket azok a hírek, hogy a bizottsági elnök női jelöltet kért volna Orbántól. A tagállamoknak kell jelölniük, alkalmasság alapján – mondta, a miniszterelnök pedig jelezte, hogy elégedett Várhelyivel.

A Tisza Párt erősödése kapcsán Gulyás Kovács Lászlót, az MSZP egyik volt vezető politikusát idézte, hogy nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni, ebben pedig jól áll a Fidesz, amit az utóbbi európai parlamenti választás is igazol.

Szentkirályi Alxendra, a Fidesz visszalépett főpolgármester-jelöltje arról posztolt, hogy Vitézy Dávid ne állapodjon meg Karácsony Gergellyel, és ne vállaljon főpolgármester-helyettesi tisztséget. Gulyás ennek kapcsán azt mondta, hogy ez kormányzati hatáskört nem értint, de egyetért a Fidesz politikusával.

Orbán jövő héten értelmes párbeszédre törekszik Brüsszelben

Orbán jövő heti EP-beli meghallgatása kapcsán kérdezett a Hír TV. Gulyás Gergely szerint ez a rend szerint történik majd, amelynek Orbán Viktor eleget fog tenni, próbál valami értelmes párbeszédre törekedni, bár ott a magyar kormánnyal ellenséges erők vannak többségben.

Szerinte

Brüsszelben sokminden megtörténhet, ami normális demokráciákban nem fordulhat elő,

ezt a szuverenisták frakciójának EP-beli helyzete kapcsán mondta.

A politikus beszélt arról is, hogy Németországnak a hatékony külső határvédelemre kellett volna koncentrálnia, ehhez képest ez ellen léptek a  belső határzárral.

Palesztin-párti bosnyák ultrákról

Palesztin-párti bosnyák ultrák vonultak a belvárosban a Magyarország-Bosznia-Hercegovina meccs előtt – a Breuer Press ezzel kapcsolatban kérdezett. Gulyás szerint ha úgy kezelnék a migrációt, mint az unió, vagy mint Magyar Péter, akkor a mindennapi valóság része lenne, hogy ilyen történik. Szurkolók vonulását nem tudják megakadályozni – jelentette ki Gulyás, azt, amit skandáltak, a kormány elítéli.

Magyar Pétert azért emlgetette a Miniszterelnökség vezetője, mert a Tisza Párt a Néppárt frakciójának tagja, és emiatt “migrációpárti” kijelentéseket tesz. Ráadásul a Néppárt háborúpárti is Gulyás szerint.

Gulyás: hipokrita a brüsszeli álláspont

Hipokrita a brüsszeli álláspont, hogy azt gondolják, a migráció jó, de nem szívesen fogadnak migránsokat – ezt arra mondta Gulyás, hogy a brüsszeli polgármester felháborodott, miután a kormány kilátásba helyezte migránsok ingyenes Brüsszelbe buszoztatását Magyarországról.

Az új ukrán külügyminiszter kapcsán azt mondta, hogy ő még nem kereste a magyar kormányt, de ha ez megtörténik, akkor leginkább kisebbségvédelemről lesz majd fontos vele egyeztetni.

Gulyás: A parasztolvencia egy teljesítményelvű juttatás volt az egészségügyben

A paraszolvencia egy teljesítményelvű juttatás volt az egészségügyben – mondta a Miniszterelnökség vezetője. A fix bérek ehhez képest nem ilyenek, tíz százaléka az egészségügyi dolgozóknak, orvosoknak gondolja azt, hogy ugyanannyit kell dolgoznia, mint a korábbi féllegális rendszerben. A paraszolvencia elleni fellépés után elkerülhetetlen volt, hogy visszaesett az egészségügy teljesítménye – jelentette ki.

Politikus-influenszerekről kérdezték Gulyást

Politikus-influenszerekről beszélt Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Gulyás szerint a kommunikációs formák megváltoztak az elmúlt évtizedben, és ehhez a kormánytagoknak is igazodniuk kell. Ennek meg kell felelni, de ez nem Magyar Péter közösségi médiás sikereire adandó válasz. Szijjártó Péter a példa, aki remekül kezeli a közösségi médiás, TikTok-os felületeket.

Az ezer forintos foglalási díjról még nincs döntés

Takács Péter egészségügyi államtitkár ezer fointos időpontfoglalási díj bevezetéséről nyilatkozott. Gulyás szerint nincs ilyen döntés, de azt könnyű belátni, hogy ha valaki nem megy el időpontra, miközben foglalt, az nem helyes és a többi beteg érdekét sérti.

Gulyás: az árstop elleni uniós bírósági ítéletnek már nincs jelentősége

Vitályos Eszter az utóbbi időszak beruházásairól, óvodaépítéseiről tájékoztatta a közvéleményt településekre bontva. 64 milliárdos oktatási jellegű beruházás történt, itt említette a dunakeszi iskolát és mások mellett egy ceglédi, illetve gyulai iskola felújítását emelte ki.

A Spar kontra magyar állam ítélete kapcsán, hogy az árstop uniós joggal ellentétes, csakúgy mint a boltra kiszabott büntetés, Gulyás azt mondta, nem lepte meg őket a bírósági döntés. Szerinte az árstop jó intézkedés volt, egy konkrét ügyre vonatkozott, de ennek már nincs jelentősége szerinte, a lényeg, hogy a lakosság kedvező áron tudott vásárolni olyan időszakban, amikor elszabadultak az árak.

A miniszterelnök konzultálni fog az új jegybankelnök személye kapcsán, kormányátalakítás nem várható, az ezekről szóló hírek, újságírói kacsák (Nagy Márton tárcájának kibővítéséről voltak hírek).

Január elsejétől szakmunkás hitelt vezet be a kormány

Szakmunkás hitelről is tárgyaltak, de ez a munkavállalók szélesebb körét érné el és hasonló lenne a diákhitelhez. A cél, hogy egyszerű és gyors hitelhez jussanak azok, akik 18 éves koruktól dolgoznak. A részleteket a gazdasági miniszter dolgozza ki, az január elsejével léphet hatályba.

Átlagkeresethez kötnék a minimálbért

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a munkaadókkal fog tárgyalni a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről. Több éves megállapodást szeretnének, a bruttó átlagkeresethez kötnék a minimálbért, cél, hogy utóbbi minél magasabb legyen.

A minimálbért 250 ezer, a garantált bérminimum 700 ezer ember fizetését határozza meg, szeretnék, hogy utóbbi is növekedne, és erről lenne megállapodást.

Beperelheti a kormány az Európai Bizottságot

Gulyás Gergely a Kormányinfón bejelentette, hogy Bóka János uniós miniszter tárgyalhat az Euópai Bizottsággal a migráció miatt Magyarországra kiszabott napi egymillió eurós bírság kapcsán.

– Magyarországra senkit sem lehet betelepíteni, a határt megvédjük – mondta a poitikus.

Az igazságügyi tárca pert indíthat a bizottság ellen a határvédelmi költségek kifezetése kapcsán. Kétmiliárd eurót költöttünk erre.

Telefonhasználat a kormányülésen

Orbán Viktor miniszterelnök TikTok-oldalán tett közzé egy videót, amelyben elárulta, hogy a kormányülésen hová kerülnek a politikusok telefonjai. Elkobozzák, tilos bevinni, biztonsági szempontból lehetetlen, hogy bármilyen információ elektronikus úton kikerüljön a kormány ülésterméből. Ez egy levédett helyiség – mondta a miniszterelnök.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi történik azokkal, akik mégis beviszik a készülékeiket, a kormányfő megjegyezte, hogy a renitenst Pintér Sándor belügyminiszterre bízzák. Hozzátette, hogy ő személy szerint nem szeretne a kezei közé kerülni.

A felvetésre a belügyminiszter is reagált. Elmondta, hogy az intézkedésnek két oka is van, az egyik az, hogy ne zavarják meg a kormányülést a hívások, valamint biztonsági okokból is az ajtón kívül hagyják az okoseszközeiket, amely elmondása szerint azt garantálja, hogy az ott elhangzottak nem jutnak el illetéktelenekhez

Olvasói sztorik