A MIÉP levélben kereste meg Hegyvidék októberben hivatalba lépő polgármesterét, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökét, a XII. kerületi turulszobor ügyében – derült ki Kovács Gergely Facebook-posztjából.
Mivel párttörténetünk rendezvényeink fő megemlékezési helyéről van szó, azzal a kérelemmel szeretnénk fordulni az Ön által októbertől vezetett helyi önkormányzati képviselőtestülethez, hogy tegye a MIÉP számára lehetővé saját költségünkön az emlékmű elbontását és elszállítását
– írták Kovács Gergőnek.
A kerület megválasztott vezetője szerint eddig „nagyjából 6 millió érdekes ötlet jött az elmúlt hónapokban, azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a kerületi turullal”, de eddig ez a kedvence. Az ajánlat szerint a bontási és szállítási költségeken túl a kerület képviselőtestülete által megállapított „méltányos és reális összegű megváltási díjat” is hajlandó lenne kifizetni a szoborért a MIÉP.
A témában a hvg.hu jegyezte meg, hogy a Csurka István által alapított, radikális szélsőjobbos Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) már 2021-ben jogerősen megszűnt, pár hónappal később viszont a bíróság bejegyzett egy újabb, azonos nevű szervezetet, de ez jogilag nem tekinthető a megszűnt párt utódjának.