Ön politikusnak készült, ma egyetemi kutató. Egykori párt- és harcostársa, Orbán Viktor, kezdő politikusként, egyetemi karrierre vágyott. Kanyaroghatott volna úgy az élet, hogy ön most, 2024 nyarán vezető politikus, minimum miniszter, Orbán Viktor pedig a CEU oktatója, és ma, itt, a Közép-európai Egyetem kistermében ő ül a diktafonom túloldalán?

Ó, számos variáció elképzelhető lett volna. De, ami tény: 1989-ben összeomlott a Szovjetunió, Kelet-Európa szabad világ lett, és mi gyorsan a politika fősodrába kerültünk.

Az is benne volt a pakliban, hogy mindketten maradnak politikusok?

Benne.

Ön miért nem ragadt meg a politikában?

Leginkább Orbán Viktor miatt. A kilencvenes évek folyamán ő alakította olyanná a Fideszt, amiben már nem találtam a helyemet. Viszolyogtam az egyre agresszívabb politizálástól, attól az Orbán Viktor és Kövér László által képviselt állásponttól, hogy a politikai siker, a növekedés és a hatalom megragadása érdekében bármilyen eszköz bevethető.

1993-ban azért Orbán Viktor lett a Fidesz elnöke, egyúttal a párt első elnöke, mert ő akarta a legjobban. Ezt ön nyilatkozta, sok éve.

És ma is így gondolom.

Ön és az elvbarátai nem akartak eléggé?

Annyira, mint Orbán, biztosan nem.

Mi igaz abból a közhelyből, hogy minél lentebbről, minél inkább a perifériáról jön egy tehetség, annál több akarat hajtja?

Én óvatos vagyok a konyhapszichologizálással.

Kövér Lászlónál asztalos, lakatos felmenőket látunk, Orbán Viktor apja alcsúti mezőgazdász. A Fidesz 1993-ban és ’94-ben kiszorult liberálisai – Fodor Gábor, Ungár Klára és Molnár Péter, majd ön és Hegedűs István – viszont sokadik generációs értelmiségi, zömmel városi családokból érkeztek. Az előbbiek győztek.

A Fideszben és általában a politikában sok nagy ambícióval rendelkező ember gyűlt össze, és messze nem csak olyanok voltak köztük, akik jelentős társadalmi mobilitás révén kerültek egyetemre.

A különbség közöttünk inkább abban mutatkozott, hogy ki mennyire volt arcátlan annak érdekében, hogy érvényesüljön, milyen morális korlátokat, hagyományokat, íratlan szabályokat hágott át. Ez származástól független kérdés.

A Fidesz az első perctől vegyes társaság volt, benne vidékiek és fővárosiak, első- és sokadik generációs értelmiségiek és nem értelmiségiek. Orbánék egy idő után ideológiát csináltak a vidéki mítoszból. Kihasználták a máig létező Budapest–vidék ellentétet, azt, hogy Magyarországon az első világháború után Budapest maradt az egyetlen igazán polgárosult, jelentős részben németek és zsidók által felépített, az ország más területeitől eltérő profilú nagyváros. Ideális sztori ahhoz, hogy ráültessenek egy, a valósággal számos szempontból ütköző mítoszt, vagyis azt, hogy a Fideszt tehetséges, vidéki fiúk találták ki és építették fel. Orbán, Kövér, Áder valóban vidéki származású, de például a liberálisabb beállítódásúak közül Szájer, Fodor és én is az voltam. A másik oldalon a mai napig magas pozíciókat betöltő Deutsch Tamás és a ma már nem politizáló Rockenbauer Zoltán budapesti. Ez a kérdés akkortól lett igazán fontos, hogy a Fidesz a kilencvenes évek második felében jobbra tolódott, és a vidéki szavazókat célozta meg. Persze, az első fideszesek köréből mára alig maradtak a párt élvonalában, Orbán körül már nálunk tíz-húsz évvel fiatalabbak határozzák meg a párt politikáját. Ami nem jelenti azt, hogy némelyikük – Kövér, Áder, Deutsch – ne töltene be meghatározó posztokat az Országgyűlésben vagy az Európai Parlamentben, de a Fidesz aktív politikájának formálásában semmi szerepük nincs, azt csupán megvalósítják. Hasonlóan a Fideszbe a kilencvenes évek végén átlépő, egykori MDF-esekhez, kisgazdákhoz, kereszténydemokratákhoz.

Kik határozzák meg ma a párt politikáját? Orbán odaenged mást is a stratégiaalkotáshoz?

Szűk csoporttal gondolkozik, melyben jelenleg a legmeghatározóbb szereplő Rogán Antal, Szijjártó Péter, Gulyás Gergely, Orbán Balázs és bizonyára még páran, akiket nem ismerünk ilyen jól. Ezzel együtt végrehajtónak lenni sem sétagalopp, hiszen például egy országgyűlési képviselőnek a saját választókerületében kötelessége hozni a szavazatokat. Cserébe jelentős pénzforrások felett rendelkezik, hűbérúrként osztja a fejlesztési forrásokat, helyben élet-halál ura. És bármikor lecserélhető, amit Orbán időről időre nyilvánvalóvá is tesz, ezzel maximalizálva a lojalitást és az alkalmazkodást.