Belföld

Államtitkár: Oktatási céllal továbbra is lehet mobiltelefonokat használni az iskolákban

Arra nem tért ki, hogy ezt hogyan lehet összeegyeztetni az új tilalommal.

A mobiltelefonok oktatási célra történő használata továbbra is támogatott – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a Hír TV Napi aktuális című műsorában hétfőn.

Varga-Bajusz Veronika annak kapcsán, hogy az idei tanévkezdés egyik fő témája a mobiltelefon-használat volt, a műsorban azt mondta: a mobiltelefon-korlátozással kapcsolatos új szabályok bevezetését felmérések előzték meg, ezek pedig azt mutatták, hogy mind a szülők, mind az oktatók egyetértenek az intézkedésekkel.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormányrendelet nemcsak egy világszerte aktuális helyzetre reflektál, hanem korábbi gyakorlatokat szabályoz le, sok magyarországi iskolában ugyanis már korábban kezelték a rendelethez hasonló módon a mobiltelefonok használatával kapcsolatos problémákat.

Az államtitkár ezzel együtt kijelentette: a rendelet pusztán a nem oktatási célú mobilhasználat esetében fogalmaz meg tiltást, hiszen oktatási céllal továbbra is lehet, sőt – bizonyos képzések esetében – támogatott mobiltelefonokat használni az iskolákban. Példaként rámutatott: a szakképzésben például komoly hangsúlyt kap a digitalizáció, és már több mint 700 digitális tananyag áll a diákok rendelkezésére – olvasható az MTI összefoglalójában.

Az első telefonmentes iskolai nappal mi is foglalkoztunk egy hosszabb cikkben:

Kapcsolódó
Összeszerelésre váró szekrény, kígyózó sor az iskola előtt, zokni a karcolások ellen – ilyen volt az iskolai mobiltiltás első napja
Van, ahol már megszokássá vált a telefonhasználat korlátozása, máshol még tart a mobilok tárolására szolgáló eszközök beszerzése, összeszerelése. Körkép a mobilmentes iskolai hétköznapok első napjáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik