Belföld

Megszólalt a rendőrség a káoszba fulladt budaörsi koncertről

Frank Hoensch/Redferns
Frank Hoensch/Redferns
Meglehetősen szűkszavúan.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, többen rosszul lettek Boris Brejcha budaörsi reptéren megtartott szombat esti koncertjén, amelyet követően rengetegen panaszkodtak a felelőtlen szervezésre, a környező lakosok pedig az éjszakába nyúló magas hangerőt tették szóvá. Többen azt is jelezték, hogy bejelentést tettek csendháborítás miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ezt most hivatalosan is megerősítette, arról tájékoztatva az Indexet, hogy

a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába a hangos zenével összefüggésben több bejelentés is érkezett.

A szűkszavú közleményből az nem derül ki, hogy intézkedés is indult-e a bejelentések ügyében, és ha igen, milyen lépések történtek.

A koncerten kollégánk is jelen volt, aki ugyan előre megvette a jegyet, mégis másfél órát kellett sorban állnia a tűző napon a bejutáshoz, majd újabb hosszú sorban állás következett, mire vizet tudott vásárolni (1999 forintért fél literenként). Olvasóink is hasonlóról számoltak be, a szervező és az esemény Facebook-oldalát ellepték az elégedetlen kommentek.

A beszámolók szerint többen próbáltak segítséget kérni, végül a helyszínre kivezérelt mentők nyittattak slagokat, hogy azokból adjanak inni. Többen a pultoknál zajló kiszolgálásra panaszkodtak, más a biztonsági szolgálattal kapcsolatban fogalmazott meg kritikát. Sokan végül a koncert vége előtt hazamentek.

A rendezvényre mintegy 15 ezren voltak kíváncsiak. Boris Brejcha 2023-ban az Arénát töltötte meg, akkor szintén a Szupernova Techno volt a szervező, de hasonló problémák nem adódtak.

A koncert lebonyolításával kapcsolatos kérdésekkel megkerestük a szervezőt, amennyiben válaszolnak, frissítjük a cikket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik