Ma is többségben vannak azok, akik nem támogatnának egy esetleges magyar pályázatot, mert azt gondolják, csak a kormányközeli vállalkozók nyernének az ügyön – derült ki a Publicus Intézet Népszavának készített felméréséből.
Arra a kérdésre, hogy támogatna-e egy esetleges olimpiai pályázatot, a megkérdezettek 41 százaléka felelt igennel vagy inkább igennel, és 55 százaléka nemmel vagy inkább nemmel. Összehasonlításképpen: amikor a Publicus 2021 elején feltette azt a kérdést, hogy támogatnának-e egy 2032-es olimpiai rendezést, 39 százalék felelt igennel 59 százalék ellenzővel szemben, vagyis azóta minimálisan nőtt a támogatók és csökkent az elutasítók aránya.
A jelenlegi adatok szerint kizárólag a kormánypárti szavazók körében vannak többségben a hazai olimpia támogatói: körükben nagyon magas 78 százalékos az ügy mellé állók aránya, és csak 20 százalék elutasító, de még köztük is van 45 százalék, aki inkább másra költené ezt a pénzt.
Az ellenzéki pártok szavazóinak 81 elutasító, a Tisza Párt szavazóinak 80 százaléka gondolkodik így, a bizonytalanok körében pedig 58 százalékos a pályázat elutasítottsága. A budapestiek 59 százalék nem szeretne olimpiát, szemben 37 százaléknyi támogatóval.
Az elutasítottság oka, hogy
- az összes megkérdezett 71 százaléka úgy gondolja: a játékok megrendezése nagyon sokba kerülne,
- 59 százalék szerint az ország egyszerűen túl szegény egy olimpia megrendezéséhez,
- 61 százalék szerint „az olimpiához szükséges fejlesztésekkel elsősorban a Fidesz-közeli vállalkozók járnának jól, senki másnak nem érdeke ez”.