Belföld

Horváth Csaba: Sem bűnt, sem törvénysértést nem követtem el

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Az üggyel kapcsolatban csak azt tudom ismételni, hogy sem bűnt, sem törvénysértést nem követtem el

– írta közleményben Horváth Csaba zuglói polgármester, aki ellen korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatban. Horváth mellett Tóth Csaba volt országgyűlési képviselő, Baja Ferenc volt miniszter és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő is vádlott lett.

Horváth közleményben azt írta, a vádiratot sem ő, sem védője nem kapta meg, csak a hírekből értesült a tényéről.

Az üggyel kapcsolatban csak azt tudom ismételni, hogy sem bűnt, sem törvénysértést nem követtem el. Tiszta lelkiismerettel állok a bírósági eljárás elé, biztos vagyok abban, kiderül, hogy a vád egy alaptalan koholmány. Erről bárki személyesen is meggyőződhet, mivel a tárgyalás nyilvános lesz

– tette hozzá. A vádirat azt írja:

Horváth Csaba – a Fővárosi Közgyűlés tagjaként – és Tóth Csaba – a kerület országgyűlési képviselője – a feladat elvégzésére előre kiválasztott egy gazdasági társaságot. Azért, hogy az érintett cég nyerje el a pályázatot, a két politikus befolyásuk érvényesítését ajánlotta a cég képviselőinek. A politikusok közreműködésükért a pályázat elnyerését követően, 2017 és 2019 között havi rendszerességgel 10-15 millió forintot kaptak

Ajánlott videó

Olvasói sztorik