Belföld

Letartóztatták Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét

MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán

Letartóztatták Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét a kerületet érintő korrupciós ügy miatt – értesült a 24.hu a politikus védőjétől. Zamecsnik Péter lapunknak elmondta, 30 napra rendelték el a kényszerintézkedést a polgármester ellen, ám a döntés nem jogerős, az ellen az ügyészség, és ő is fellebbezett. Mint mondta, a Fővárosi Törvényszék az ügyészség két indoka közül az egyiket találta megalapozottnak, mégpedig a büntetőeljárás sikerének veszélyeztetését, mint minden korrupciós ügyben.

A Fővárosi Törvényszék azután rendelte el Óbuda DK-s vezetőjének letartóztatását, hogy a polgármestert szerdán őrizetbe vették, és kihallgatták, majd a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta ellene a kényszerintézkedést.

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség. Az ügy további két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője. Őket szintén 30 napra letartóztatta a bíróság.

Az ügynek így már összesen tizenhat gyanúsítottja van. A KNYF azt írta, a polgármesterrel közölt megalapozott gyanú szerint Kiss László (DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd) a 2019 októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal

– közölték, hozzátéve, hogy a valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért.

A büntetőeljárásban korábban gyanúsítottként kihallgatott Czeglédy Gergő alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság október 20-ig hosszabbította meg. Még júniusban tartóztatták le az MSZP-s alpolgármestert, akit minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsították meg, elrendelték letartóztatását, valamint annak az önkormányzati cégvezetőnek a letartóztatását is, akit ezen bűncselekmény bűnsegédként történő elkövetésével gyanúsítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik