Belföld

Egy kiskunhalasi parkolóban gyakorolta a driftelést, egy fát és egy közlekedési táblát is kidöntött

Egy kiskunhalasi parkolóban gyakorolta a driftelést egy sofőr 2024. augusztus 4-én este. A mutatvány nem sikerült neki túl jól, egy vékony fának csapódott. Két nappal később ugyanez az autós egy belvárosi gyalogos-átkelőhelyhez gyorsan közeledett, ahol egy anya és gyermeke haladt át éppen, akik észlelve az autóst megijedtek és megtorpantak. Az autósnak szerencsére sikerült lefékeznie, így nem történt nagyobb baj – írják a rendőrség oldalán.

Ezt követően azonban az autós visszatért a parkolóba, ahol a driftelés során ezúttal egy közlekedési táblát döntött ki. 

A mutatványát kamerák is rögzítették, a felvétel fel is kerültek a közösségi médiára. A sofőr nem várta meg, hogy a rendőrök becsöngessenek hozzá, hanem besétált a kapitányságra, ahol feladta magát és beismerő vallomást tett. A férfival szemben pénzbírságot szabtak ki, valamint több hónapra eltiltották a járművezetéstől.

A zebrán történteket egy másik – még folyamatban lévő – eljárás keretén belül vizsgáljak a rendőrök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik