Belföld

Vona Gábor elindul egyéniben a 2026-os választáson

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A Második Reformkor mozgalom vezetője Gyöngyösön indulna el a választáson, amit egy élő Youtube-videóban jelentett be.

Vona Gábor a bejelentéskor elmondta, hogy a feladat nem ismeretlen neki, mert ezen a vidéken volt képviselőjelölt 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is.

A legutóbbi, 2022-es választásokon csak azért nem voltam, mert 2018 és ’23 között nem vettem részt az országos pártpolitikában. 2023 szeptemberében viszont egy vadonatúj párt, a Második Reformkor, a 2RK vezetőjeként, tagjaként, képviselőjeként tértem vissza a hazai közéletbe, a pártpolitikába. Most ennek a pártnak a színeiben állok itt, ennek a pártnak a színeiben fogom megméretni magam

– mondta a lap szerint, majd hozzátette, hogy a tét az, lesz-e kormányváltás,

Ugyanis kormányt kell váltanunk, mondhatnám úgy is, hogy Orbán Viktornak mennie kell.

Vona azt mondta, minden pártnak levelet fog írni, hogy folytassanak párbeszédet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik